Az alábbi csapatok végeztek kieső helyen az NB3-ban

Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy visszalépések és egyéb okok miatt szinte minden bajnoki év végén volt olyan együttes, amely ugyan kieső helyen végzett, de végül mégis az NB3-ban folytathatta, ezért fogalmaztunk úgy, hogy mely csapatok végeztek kieső helyen.

Korábban már írtunk arról, hogy az is befolyásolhatja a kieső csapatok számát, hogy melyik együttes jut fel az NB2-ből az NB1-be. A feljutók közül ugyanis a Kisvárda jelenleg is rendelkezik NB3-as csapattal, így csak a másik felkerülőnek, a Kazincbarcikának (amennyiben indít második csapatot) kell fenntartani egy helyet a harmadosztályban. Tehát így nem 12, hanem csak 11 csapat kiesésével kell számolnunk. Vagyis a legjobb 14. helyezett, a Hatvan bennmaradhat.

Tehát a kieső helyen végzett csapatok:

Észak-Keleti csoport: Salgótarján, Mátészalka

Dél-Keleti csoport: BKV Előre, Szolnok, Kecskeméti TE II.

Észak-Nyugati csoport: Balatonfüred, Gyirmót II., Kelen SC

Dél-Nyugati csoport: FC Főnix, Gárdony, Dunaföldvár