A Puskás nyerte a tartalékcsapatok 120 perces meccsét

Fotó: http://paksifc.hu/

Felkészülési mérkőzés

Paksi FC II – Puskás Akadémia FC II 1–3 (1–0)

Puskás Akadémia FC II: Perczel – Korodi, Babós, Fodor, Zhora – Bakos, Czár, Magasföldi – Makara, Kapus, Barkóczi

Csereként pályára léptek a második félidőben: Molnár, Vajda, Bányai, Kern, Dusinszki, Demeter, Yablonsky, Duarte, Pischur

Paksi FC II.: Kovács – Heisler, Dibusz, Ádám, Gregor – Ignácz, Nagy, Horváth – Zoltán, Palóka, Görög   

Cserék: Herman, Binder, Mácsik, Osztermajer, Tóth, Máté, Szabó, Keringer   

Gólszerzők: Nagy, ill. Kern, Demeter, Yablonsky   

Nagy ÁdámElsősorban csapatként játszottunk jól, így nem is szeretnék külön senkit kiemelni. Az első félidő kapcsán a kihagyott helyzetek miatt van némi hiányérzetem, de a három gólt és az összképet tetkintve egy sikeres akadályvételen vagyunk túl. A legutóbbi meccshez hasonlóan most is két sort próbáltunk ki, a kétszer hatvan perc a terhelés miatt volt fontos, a látottak alapján pedig kijelenthető: éppen ott tartunk a felkészülésben, ahol előzetesen elterveztük.

Kindl István: „Számunkra nem a legkedvezőbb volt a kétszer hatvanperces mérkőzés. Több hiányzónk és sérültünk volt, és éppen egy kemény héten vagyunk túl. Ennek ellenére az első óra, illetve még a második első fele is jóra sikeredett. Fegyelmezetten, zártan védekeztünk. Taktikailag előreléptünk, és a megbeszéltek szerint futballoztunk. Gólunk egy gyönyörű, távoli átlövésből született. A második etap végére sajnos elfogytunk, de ez törvényszerű volt, hiszen ekkor már javarészt legfiatalabbjaink voltak a pályán, akik számára még idő kell, hogy szintet lépjenek. A hozzáállással mindenki részéről elégedett vagyok, a srácok végighajtották a mérkőzést, a játékunk pedig hetven percig kifejezetten vállalható volt. Vendégeink négy-öt komoly NBI-es és NBII-es rutinnal rendelkező játékossal ötvözték a válogatott fiataljaik sorát”

Forrás: https://www.pfla.hu/ http://paksifc.hu/