A napokban a Bicske és a Balatonfüred is az NB2-ből erősített

Mint az ismert, a következő idényben 4 csoportos lesz az NB3, melyek közül talán az Észak-Nyugati csoport mezőnye a legerősebb. Ezt bizonyítják az elmúlt napok balatonfüredi, és bicskei igazolásai is.

Balatonfüredi FC

A Veszprém vármegyei csapat néhány napja jelentette be a hírt, miszerint leigazolták Nagy Benjamint az NB2 bronzérmesétől. Fiatal kora ellenére a 17 éves játékos az Ajkán töltött egy év alatt 29 alkalommal lépett pályára a második vonalban, s amikor az NB2-ben nem számítottak rá, akkor az U19-es csapatot segítette góljaival.

Kép: Balatonfüredi FC

Bicskei TC

A sárga-kékek is mondhatni bekezdtek az átigazolási időszakban, már eddig is voltak érkezőik az NB2-ből, most azonban két újabb magasabb osztálybeli tapasztalattal bíró játékost igazoltak a bicskeiek.

Szalai Dániel: 29 élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött érkezik Bicskére. Az előző szezont Békéscsabán töltötte, de a lila mez egyáltalán nem ismeretlen számára, játszott korábban évekig a viharsarokban, pályafutását pedig Kecskeméten kezdte el. Az NB1-ben a ZTE színeiben szerepelt, és még egy gólt is szerzett. A 26 esztendős jobbhátvéd értékét a Transfermarkt 50 ezer euróra becsüli, ezzel pedig ő lehet a bicskeiek legértékesebb játékosa

Torkos Máté: Az NB2-es Nyíregyháza Spartacus-tól szerződött Bicskére a 21 éves játékos. Az elmúlt szezonban viszont mindössze 3 alkalommal játszott a másodosztályban, a többi mérkőzésen a megyei 1. osztályú csapatban szavaztak neki bizalmat. Valószínűleg ezért is döntött a váltás mellett.

Balra Torkos Máté, jobbra pedig Szalai Dániel. Kép: Bicskei TC