,,A futball az életem, erre tettem fel mindent” – interjú Törtei Tamással, a Kisvárda Master Good FC II. vezetőedzőjével

Majdnem október lett, mire a Kisvárda II. megszerezte az első bajnoki győzelmét a 2024/2025-ös szezonban. Mint ismert, a Törtei Tamás által irányított együttes a labdarúgó NB3 Észak-Keleti csoportjának 9. fordulójában 2-0-ra legyőzte hazai környezetben a megyei rivális Sényő FC-t, ezzel véget vetettek egy hosszú nyeretlenségi sorozatnak.

fotó: Kisvárda FC

Törtei Tamás komoly feladatot kapott a szezon elején, hiszen egy teljesen átalakult Kisvárda II-nek az irányítását vette át Gerliczki Mátétól, aki tavaly bronzérmes lett a gárdával. A várdaiak többször is közel álltak a győzelemhez, de a szerencse nem állt melléjük, ráadásul a helyzetkihasználásuk sem volt megfelelő.

A 38 esztendős szakember komoly labdarúgó pályafutást tudhat a magáénak, hiszen játékosként olyan NB1-es csapatokat is erősített, mint PMFC vagy a Nyíregyháza Spartacus FC, míg jelenleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei I. osztályban szereplő Nyírmeggyes SK-ban futballozik, mellette meg ő irányítja a Kisvárda II-t.

fotó: Kisvárda FC

Az elmúlt napokban a kisvárdai csapat vezetőedzőjével, Törtei Tamással beszélgettünk az elmúlt időszakról, valamint a jövőről.

-Gratulálunk az első győzelemhez! Hogyan láttad a Sényő elleni meccset?

,,Köszönjük szépen! Majdnem október lett, mire megszereztük az első bajnoki győzelmünket. Remélem, hogy nem kell megint ennyit várni a következőre. Azt tudtuk nagyon jól, hogy a Sényő egy rutinos és stabil csapat, sok játékost ismerek közölük személyesen. Küzdős, brusztos mérkőzés volt, ráadásul az időjárás sem volt kegyes, de úgy gondolom, hogy jól alkalmazkodtunk és megérdemelt győzelmet arattunk. A motiváció, a hozzáállás, a harciasság eddig is megvolt, de azon a napon jó volt a helyzetkihasználásunk, hiszen az első komolyabb lehetőségünket gólra váltottuk, amely önbizalmat adott nekünk a folytatásra, aztán sikerült mégegyszer betalálnunk a félidő vége előtt, ami megnyugtatott minket. A második játékrész kiegyenlített volt, az ellenfél egy kicsit jobban ránk jött, de így is megvoltak a lehetőségeink, hogy lezárjuk a meccset.”

-Tavaly Gerliczki Máté vezetésével 3. helyen végzett a Kisvárda II, majd nyár óta te irányítod az együttest, amely jelentősen átalakult. Hogyan fogadtad a felkérést és milyen eddig a közös munka a játékosaiddal?

,,Igen, a Mátétól örököltem ezt a pozíciót, aki nagyon jó munkát végzett tavaly a tartalékcsapattal. Annak ellenére, hogy teljesen kicserélődött a keret, már az első edzéseken láttam, hogy egy nagyon jól felkészített csapatot kaptam, akik mind fizikálisan, mind taktikailag rendben voltak. Sokat fiatalodtunk, de ez egy második csapatnál teljesen normális dolog. Sok munka volt a srácokkal, de mégegyszer mondom, hogy nagyon jó alapról indultuk nyáron. Vannak rutinos játékosaink, akik hétről hétre hozzák a tőlük elvárt szintet, melletük a fiatalok is teljesen odateszik magukat. Eddig élvezem a közös munkát, és bízom benne, hogy az elkövetkezendő időszakban jönni fognak a sikerek is.”

-Hogyan értékelnéd az eddig lejátszott mérkőzéseket? Milyen tanulságokat sikerült levonni eddig?

,,A mutatott játékunkkal nem volt probléma, de a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő. Viszonylag sokat voltunk az ellenfél 16-osán belül, de rendre rossz döntéseket hoztunk, vagy nem jól koncentráltunk a befejezéseknél. Voltak olyan meccsek, ahol az utolsó percben csúszott ki a kezünkből a siker, de úgy gondolom, hogy sehol nem érdemeltünk vereséget. Javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon, valamint a védelmünket is stabilizálni kell. Látom a srácokon, hogy tanulni és fejlődni szeretnének, amely bizakodásra adhat okot a jövőben.”

-Milyen célokkal vágtatok neki a szezonnak?

,,Szeretnénk a lehető legtöbb mérkőzést megnyerni a bajnokságban, és ott végezni valahol a tabella élmezőnyében. Nyilvánvaló, hogy a tavalyi szereplést nehéz lesz megismételni, mivel nagyon erős és kiegyenlített a bajnokság, de szeretnénk ott lenni a közelében. Lehet, hogy elfogult vagyok, de előrébb lenne a helyünk a tabellán, mint ahol most vagyunk.”

-Legközelebb is megyei rangadó vár rátok, ahol a Mátészalka vendégei lesztek. Milyen meccsre számítasz?

,,Ha jól tudom, Mátészalkán elég nagy a pálya, mind hosszában, mind szélességben, amely kedvező lehet majd a számunkra. Természetesen nem számítok könnyű meccsre, hiszen egy nagyon harcos csapatról beszélünk, ahol szintén sok rutinos futballista van, ráadásul Sándor Tamás személyében egy jó edzője is van a csapatnak. Végig koncentráltan kell futballoznunk, valamint be kell rúgnunk a helyzeteinket hogy három ponttal távozzunk Mátészalkáról.”

-Utolsó kérdés, jelenleg edzőként dolgozol itt Kisvárdán, de még nem hagytál fel a labdarúgó pályafutásoddal sem, hiszen Nyírmeggyesen futballozol a megyei I. osztályban. Hogyan viseled ezt a kettős terhelést a mindennapok során?

,,Aki ismer, az tudja nagyon jól, hogy én mindent erre tettem fel, nekem a futball az életem. Megéltem már sok szép dolgot a pályafutásom során, de még úgy érzem, hogy van bennem legalább jó két év. Jelenleg a Kisvárda II irányítása legfontosabb a számomra, valamint, ha van egy kis szabadidőm, akkor elmegyek Nyírmeggyesre edzésre, valamint mérkőzésre is. Nagyon élvezem eddig ezt a kettőséget, és mindkét helyen próbálom a maximumot kihozni.”

Törtei Tamásnak köszönjük szépen a beszélgetést, további sok sikert kívánunk neki!


A Kisvárda II jelenleg a 12. helyen áll az NB3 Észak-Keleti csoportjában, ahol a következő fordulóban a Mátészalka vendégeként lépnek pályára.