Az első tavaszi fordulóban nyert utoljára a Haladás, amelyre ezúttal a forduló előtt éllovas Bicske várt.
Az első 30 percben egy Tischler-fejessel és egy Márkus-lövéssel veszélyeztettek a bicskeiek, de ezek elkerülték a kaput. A 33. percben megszerezte a vezetést a Haladás, Tarján beadását Jancsó gurította vissza Horváth Arnoldhoz, aki laposan bevette a bicskei kaput (1-0). Fehér révén meg is duplázhatta volna előnyét a szombathelyi gárda, de nagy helyzetben mellé lőtt a támadó. A félidő hosszabbításában jött az egyenlítés, Király jobb oldali szöglete érintés nélkül kötött ki a hálóban (1-1).

A második félidőt Schildkraut fejese nyitotta, amit Rózsa védett, míg a másik oldalon Jancsó bólintását fogta Illés. A 60. percben visszavették a vezetést a hazaiak, ismét Tarján adott be, ezúttal a csereként beálló Hárit találta meg, aki fejjel vette be a Bicske kapuját (2-1). A Bicskének voltak lehetőségei az egyenlítésre, de Tischler és Szontagh fejeseit is fogta Rózsa. A hosszabbításban lezárta a mérkőzést a Haladás, Hári a bal oldalról centerezett Kapushoz, aki nem hibázott az ajtó-ablak ziccerben (3-1).
Győzelmével a Haladás két pontra a bennmaradást érő 13. helytől, míg a Bicske lecsúszott a második helyre.
NB III. ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT, 27. FORDULÓ
SZOMBATHELYI HALADÁS-BICSKEI TC 3-1 (1-1)
SZOMBATHELYI HALADÁS: Rózsa – Buzás, Kozári, Kovács B., Tarján – Dezamits, Horváth M., Szakály, Horváth A. (Zsiga 38., Hári 59) – Fehér, Jancsó (Kapus 76.). Vezetőedző: Vígh Ferenc.
BICSKEI TC: Illés – Márkus (Sztontagh, 45.), Gaszner (Kispál, 64.), Király (Beliczky, 64.), Sóron (Schildkraut, 46.), Szalai, Hirman, Tischler, Bozsoki, Dulló, Molnár (Tifán-Péter, 64.). Vezetőedző: Csordás Csaba
Gól: Horváth A. (33.), Hári (59.), Kapus (90+5.), ill: Király (45+3)