A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia a hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtették az NB1-ben szereplő Zalaegerszegi TE 21 esztendős balszélsőjét, Vogyicska Balázst. A közleményből az is kiderült, hogy a fiatal játékos 2027 nyaráig kötelezte el magát a Tisza-parti klubnál, de a szerződése tartalmaz még egy hosszabbítási opciót is.
fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia
„Szeretnék segíteni a csapatnak, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán. Ehhez minden feltétel adott. Igyekszem visszanyerni a régi formám és megmutatni a szurkolóknak, a csapattársaknak és saját magamnak, mire vagyok képes.” – nyilatkozta a szerződése aláírását követően a szegedi klub hivatalos honlapjának Vogyicska Balázs.
Vogyicska Balázs 2003. február 27-én született Mohácson, majd előbb Kozármislenyben, Pécsen, utána pedig a Ferencváros utánpótlásában pallérozódott, majd 2020 nyarán felkerült a második csapatba, ám az első keretben sosem tudott pályára lépni. 2022 júliusában kölcsönbe került a szintén NB2-es Kozármisleny csapatához, ahol alapembernek számított, hiszen 29 tétmérkőzésen 4 gólt szerzett, valamint kiosztott 5 gólpasszt is.
A következő szezonban előbb Soroksáron lépett pályára 10 mérkőzésen, majd Mosonmagyaróvárra került kölcsönbe, ahol csak 15 perc jutott neki.
2024 januárjában Zalaegerszegre szerződött Vogyicska Balázs, ahol az első szezonban csak 6 tétmeccsen kapott lehetőséget, míg a most futó idényben is 6 mérkőzésen lépett pályára.
fotó: Zalaegerszegi TE