Urblík átlövése döntött, a Vasas legyőzte a Gyirmótot

A Vasas a kieső helyen lévő Gyirmótot fogadta a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában.

Az első lehetőség Urblík előtt adódott, aki a tizenhatoson kívülről lőtt mellé, majd Radó kapott nagy labdát, de estébe kapu fölé emelt. Az első félidő viszonylag kevés lehetőséget hozott, így 0-0-ról fordultak a felek.

Az 52. percben már közel jártak a hazaiak a gólhoz, Radó centerezése után Tóth lövését védte bravúrral Rusák. A 64. percben Urblík oldalról laposan Szánthót játszotta meg egy szabadrúgás után, ő viszont fölé lőtt. A 67. percben érkezett a legnagyobb gyirmóti lehetőség, Horváth Rajmund Kiss mellett elemelte a labdát a túloldalra Madarászhoz, aki azonban csak oldalhálót lőtt. Két perccel később Zimonyi tört kapura, visszagurított Tóthoz, lövését azonban a gólvonalról fejelték ki a sárgamezesek. Egy perc múlva Urblík életerős lövésénél újra Rusák hárított, majd Zimonyi bal alsóra tartó lövését is kiszedte a gyirmóti kapus. A nagy hazai nyomás után a 82. percben megtört a jég, Urblík jobbal tizenhét méterről hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe (1-0). A 86. percben Németh Barnabás lezárhatta volna a mérkőzést, de lövése elkerülte a kapu jobb oldalát.

kép: Vasas FC

Győzelmével a Vasas már második a tabellán, ezzel 4 körrel a vége előtt a feljutópozícióban Pintér Attila együttese, míg a Gyirmót továbbra is kieső helyen.

MERKANTIL BANK LIGA, 26. FORDULÓ

VASAS FC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–0 (0–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion. 1341 néző. Vezette: Katona Balázs (Buzás Balázs, Belicza Bence Péter)
VASAS: Kiss Á. – Girsik A., Otigba, Pávkovics, Doktorics – Hidi M. S. – Szánthó (Németh B., 79.), Berecz (Rácz B., 57., Baráth 90+1.), Urblík J., Radó – Tóth M. (Zimonyi, 57.) Vezetőedző: Pintér Attila
GYIRMÓT: Rusák – Csörgő, Papp M. (Adamcsek, 67.), Hudák D., Hajdú Á. – Katona M., Kiss N. (Ugrai, 85.) – Kovács D., Madarász (Hudák M., 72.), Horváth R. – Piscsur. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Urblík J. (82.)