Újabb 0-0, várat magára az első ajkai gól és az első szegedi győzelem

Két nyeretlen csapat, az FC Ajka és a Szeged találkozott egymással a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Az első félidő szegedi lehetőségeket hozott, Varga Balázs próbálkozott messziről, majd ziccerbe is került, de Szabados mindkétszer védett. Ezt még egy Borvető csúsztatás és egy Varga-centerezés követte, de a gól elmaradt.

A második félidő ajkai helyzettel indult, Zsolnai balról leadott lövését Molnár-Farkas tolta szögletre. Az utolsó fél órára ráfordulva Mohos szép cselek után 17 méterről vette célba az ajkai kaput, de azt nem találta el, majd Varga 12 méterről helyezett a bal alsó mellé. A 72. percben az Ajka szerezhette volna meg a győztes találatot, de Szarka fejese a kapufáról kifele pattant.

Az FC Ajka így megszerezte első pontját, de 3 meccs után sincs lőtt gólja, míg a Szeged 2 ponttal továbbra is első győzelmére vár és zsinórban a második 0-0-t játszotta a bajnokságban, tavalyhoz hasonlóan pedig ismét 0-0-t játszott Ajkán.

Ajka 0-0 Szeged

kép: Szeged

Ajka: Szabados – Frák (Kopácsi, 75.), Tar, Kenderes, Csemer – Csizmadia Z. (Sejben, 68.), Tóth G. – Kovács N. (Pantovics, 68.), Borsos F. (Doncsecz, 68.), Zsolnai R. – Szarka Á. (Bobál G., 82.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Szeged: Molnár-Farkas – Gera N., Szilágyi Z., Pejovics, Tóth B. – Márkvárt D., Haris, Varga B. (Magyar Zs., 84.) – Papp Á. (Kurdics, 74.), Borvető (Novák Cs., 78.), Mohos (Takács-Földes, 74.). Vezetőedző: Michael Boris