Tischler Patrikot leigazolta a Budafok

A 30 éves csatár az előző idényt a Lokinál töltötte, korábban szerepelt az U19-es és az U21-es válogatottban is.

„Eléggé felgyorsultak az események, tegnap egyeztem meg a csapattal, a ma délelőtti edzésen pedig már részt is vettem. Nagyon jók az első benyomásaim, a csapattársak és a stáb is abszolút pozitívan fogadott, örülök, hogy Budafokra kerültem. Remélem, hogy az előttünk álló hetekben, főleg az edzőtáborokban még inkább összecsiszolódunk majd és az a célom, hogy jó játékkal és gólokkal segítsem a BMTE-t a következő szezonban. Minél több és minél nagyobb siekreket szeretnék megélni a klubbal.” Nyilatkozta a játékos a http://budafokimte.hu/ weboldalnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Horváth Olivér
 (III. Kerületi TVE), Mervó Bence (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Tischler Patrik (DVSC)
Távozók: Bese Balázs (MTK – kölcsönből vissza), Csonka András (FTC – kölcsönből vissza), Horváth András (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Kotula Máté (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Kulcsár Kornél (?), László Dávid (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Micsinai Miklós (?), Nándori Botond (PAFC – kölcsönből vissza), Oroszi István (FTC II – kölcsönből vissza), Szabó Levente (MOL Fehérvár FC – kölcsönből vissza), Szalai Dániel (?), Zuigeber Ákos (MTK – kölcsönből vissza)

Forrás: https://www.nemzetisport.hu/