Jó formában fejezte be az NB II őszi idényét a Gyirmót FC Győr labdarúgócsapata, amely tavasszal szeretné visszaverekedni magát a tabellán az élmezőnybe. A Győr+ Média stábja az egyik hétközi edzésén látogatta meg az együttest. A kék-sárgáknál nem volt nagy jövés-menés a holt idényben, de a vezetőség nagyon bízik a keretben.
Related Articles
NB3
Weitner Ádám lett az NB2-ből kiesett Gyirmót FC vezetőedzője
Weitner Ádám munkáját Stanisic Lazar segíti majd. Weitner eddig a Credobus Mosonmagyaróvár csapatát irányította, amellyel NB3-as bajnoki címet szereztek, de az osztályozón alulmaradtak a Tiszakécskével szemben. Weitner Ádám kiválóan ismeri az NB3 Észak-Nyugati csoportjában szereplő csapatokat, [tovább]
NB3
Idegenben is nyert a Gyirmót, pontveszteség nélkül vezeti a tabellát
Előzetesen is sejthető volt, hogy az NB III Észak-Nyugati csoportjában várható a legnagyobb harc a bajnoki címért, hiszen több olyan együttes is itt szerepel, amely joggal pályázik az aranyéremre. Bár mindössze két forduló telt el, [tovább]
NB2
Nézd élőben! Soroksár SC – Gyirmót FC Győr
Vasárnap, 19:00 óra (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});