Szekeres Tamás: ,,Egy sportembernek ilyenkor is fel kell tudni állnia”

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy Merkantil Bank Liga NB2 18. fordulójából elhalasztott Szombathelyi Haladás – BVSC-Zugló mérkőzés 1-0-ás hazai győzelmet hozott, így a szombathelyiek egy 10 tétmérkőzés óta zajló nyeretlenségi sorozatot tudhatnak a hátuk mögött, valamint visszavágtak a fővárosiaknak az első fordulóban elszenvedett vereség miatt.

fotó: Szombathelyi Haladás

Nem volt ennyire boldog a lefújást követően Szekeres Tamás, a BVSC-Zugló vezetőedzője, hiszen csapatától egy szabályos és egyben szép gólt vettek el a játékvezetők az 54. percben, méghozzá les miatt. Mint ismert, egy baloldali szöglet utáni Mitrovic beadást még kifejeltek a szombathelyiek, de Tóth Keve remek távoli lövése utat talált a kapuba. A játékvezető vélhetően azért ítélt lest, mivel Pálfi Donát kapus előtt ott állt Paulo Vinicius, és ezzel megzavarta a hálóőrt. A zuglóiak nem is bírták ki reklamálás nélkül.

Nem sokkal később egy eléggé vitatott 11-est kapott a Haladás, amelyet Rácz Barnabás értékesített. Érdekesség, hogy a szombathelyiek korábban a Honvéd elleni bajnokin is kaptak egy ilyesfajta vitatott büntetőt, amely végül szintén győzelmet ért nekik.

fotó: BVSC-Zugló

,,A második félidőben ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk, és meg is volt rá a lehetőségünk. Nyíregyházán átélt már hasonlót a csapat, hogy elvették a szabályos gólját. Anélkül, hogy elemeztem volna a mostani felvételt, nagyon nehéz újra átélni azt, hogy elveszik a gólunkat és ráadásul öt perc múlva befújnak egy olyan tizenegyest, hogy ha ezt játékosként ellenem teszik, akkor engem biztos, hogy kiállítanak utána. Ettől függetlenül ezt követően is megvoltak a helyzeteink, hogy ezt a meccset megfordítsuk, de sajnos ez nem sikerült. Így gratulálok az ellenfélnek, mert a győztest megilletti az elismerés. Az öltözőben próbáltam reálisan értékelni a látottakat, és elmondtam a fiúknak, hogy nincs más eszköz a kezünkben, tévedni pedig mindenki tévedhet, de egy sportembernek ilyenkor is fel kell tudni állnia, még akkor is, ha ma a játékosok hibáztak kevesebbet. Nem állhatunk meg, hétvégén újabb forduló következik. Lesznek még ilyen mérkőzések, amelyeket nehéz lesz feldolgozni, remélem minél kevesebb.”mondta az 51 éves szakember.

Ennek a vereségnek köszönhetően a zuglóiak a kiesést jelentő 15. helyre csúsztak vissza, de ahogyan Szekeres Tamás is említette, nincs sok idejük szomorkodni, hiszen hétvégén a 13. helyen álló Budafok látogat a Szőnyi útra.