Sima Hali győzelem, pont nélkül tért haza a Tiszakécske

A Merkantil Bank Liga 26. fordulójában a Tiszakécskét fogadta a Szombathelyi Haladás csapata. Bár az odavágót a Bács-Kiskun vármegyeiek nyerték, itt mégsem ők hanem a hazaiak voltak az esélyesek. Már a 13. percben vezetést szerzett a Vas vármegyei alakulat, és ezt követően is voltak helyzetecskéik bár ezek nem voltak túl veszélyesek. A vendégeknek meg volt minden esélye az egyenlítésre, amikor tizenegyest rúghattak egy kezezés után, de Verpecz kapus védeni tudott. A 69. percben megduplázta az előnyét Horváth Rajmund góljával a Hali és bár szépíteni még tudott a Kécske, nem sokkal a vége előtt Molnár gyönyörű távoli lövésével eldöntötte a mérkőzést. 3-1-es szombathelyi győzelemmel ért tehát véget a meccs.
A párharc végkimenetelétől függetlenül a Tiszakécske maradt a 14. helyen, és a következő fordulóban már otthon harcolhatnak pont(ok)ért a Siófok ellen. A Haladás pedig ezzel a győzelemmel életben tartotta a 3. hely megszerzésének esélyét, bár 8 pontot nem lesz könnyű ledolgozni.

Kép: Tiszakécskei LC

Merkantil Bank Liga 26. forduló

Szombathelyi Haladás–Tiszakécskei LC 3–1 (1–0)

Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 617 néző. Vezette: Sipos Tamás (Szécsényi István, Szalai Dániel)

Haladás: Verpecz – Nyíri, Csató, Devecseri, Doktorics – Derekas (Tóth M., 65.), Rácz B., Zvekanov, Horváth R. (Simut, 73.) – Csernik (Csilus T., 90.), Molnár R. Vezetőedző: Michal Hipp

Tiszakécskei LC: Baráth B. – Balázs B., Végső, Máté Zs., Farkas N. (Csáki, 75.) – Erdei (Vajda B., a szünetben), Biben, Kiss N. (Vólent, 65.), Szekér, Pongrácz (Zamostny, a szünetben) – Geiger (Gyurján B., a szünetben). Vezetőedző: Klausz László

Gólszerző: Molnár R. (13., 88.), Horváth R. (69.), ill. Zamostny (82.)

Értékelések

Videók: Szombathelyi Haladás FC

Klausz László (Tiszakécskei LC vezetőedzője): Már az első öt perc után éreztem a csapaton, hogy nincs olyan mentális állapotban, nincs az a megfelelő koncentráció, ami szükséges lenne. Ennek köszönhetően sok egy-egy elleni szituációban vesztettünk, s hamar gólt is kaptunk. Később sikerült rendeznünk a sorokat, de ismét sok rossz döntést hoztunk támadásban. Egyébként ez a találkozó egy gyenge színvonalú NB II-es mérkőzés volt. A hazai csapat annyival volt jobb nálunk, hogy pontosabb volt a helyzeteinél. Mennünk kell tovább és megtalálni a helyes utat!