A Somorja után a Kozármislenyt is legyőzte 3-0-ra a Vasas.
Pethő és Urblík révén a Vasas próbálkozott először, de az első kaput talált lövés Barkóczi nevéhez fűződött, melyet Lékai védett. A 22. percben Urblík ismét messziről vette célba a kaput, amely fölé ment, Doktorics kísérleténél ismét Lékainak volt munkája, a másik oldalon Máté 20 méteres lökete szállt el a kapu felett. A 2×60 perces mérkőzés első félidejének végéhez közeledve Pethő fejelhetett Radó szabadrúgása után, de Oroszi hárított. Az 58. percben megszerezte a vezetést a Vasas, Urblík passza után Pethő lőtt 18 méterről a vendégek kapujába, megszerezve első gólját a Vasasban (1-0).

A második félidei sorcserét követően Ódor beadásából kishíján öngól lett, de maradt az egygólos hazai vezetés. A következő Ódor beadás Kapornait találta meg, ő azonban a felsőlécet találta el. Ezt követően a Kozármisleny járt közel az egyenlítéshez, Kissnek Bakó és Kócs-Washburn lövéseinél is védenie kellett. A 70. percben Berecz lövésénél ért bele rosszul Oroszi a labdába, szerencséjére azonban a kapufa mellett elhagyta a játékteret a labda. Ezt követően szabadrúgások után forogtak veszélyben a kapuk, hazai részről Sztojka, a vendégeknél Bakó tekert mellé. A 96. percben megduplázta előnyét Erős Gábor csapata, Sztojka lőtt 18 méterről a jobb alsóba (2-0). Három perccel később végleg eldöntötte a mérkőzést az angyalföldi gárda, Németh Barnabás húzta el a kapus mellett a labdát ziccerben és szerezte meg csapata harmadik gólját (3-0). A folytatásban voltak még veszélyesebb Vasas-lövések, de az eredmény már nem változott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, 2025-26, NYÁR
VASAS FC – HR-RENT KOZÁRMISLENY 3-0 (1-0)
VASAS FC: Uram – Pávkovics, Otigba, Hidi M, Doktorics, Hős (Cseke, 47.), Rab B., Urblík, Barkóczi, Pető, Radó. II. félidő: Kiss – Ódor (Bodnár, 102.), Cseke (Baráth, 88.), Iyinbor, Deutsch (Girsik, 102.), Sztojka, Berecz (Bukta, 102.), Kapornai (Rácz, 102.), Molnár Cs., Németh (Horváth, 102.), Zimonyi (Pintér, 102.) Vezetőedző: Erős Gábor
HR-RENT KOZÁRMISLENY: Lékai (Oroszi) – Lengyel, Horváth D, Gajág, Turi – Kozics, Máté – Babinszky, Dobos, Szalka – Pesti. 60-120. percig: Oroszi (Kátai-Urbán) – Bíró, Harsányi, Bodrogi, Nahirnij – Nagy E, Ikonomou – Kócs-Wasburn, Bakó, Polgár ( Acsádi) – Pesti. Vezetőedző: Pinezits Máté
Gól: Pethő (58.), Sztojka (96.), Németh (99.)