Paksról igazolt szélsőt a Honvéd

A Budapest Honvéd bejelentette Földi Dominik érkezését.

A 20 éves szélső Paksról érkezik a kispestiekhez.

Földi a III. Kerület, a Ferencváros és a Vasas akadémiáján pallérozódott, majd 2021-ben Spanyolországba, az Alaves együtteséhez került. 2023-ban hazatért a Paks együtteséhez, ahol bemutatkozhatott az NB I-ben, emellett a Magyar Kupában megszerezte első gólját a felnőttcsapatban. Az előző idényben fél évig Szegeden szerepelt a másodosztályban.

kép: Budapest Honvéd

Nagyon boldog vagyok és hálás, hogy itt lehetek. Bízom benne, hogy a játékommal nagy segítségére leszek a csapatnak és elérjük a kitűzött célokat. Az eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak, a srácok nagyon befogadóak voltak. Keresztes Noelt és Pekár Istvánt már korábban is ismertem az utánpótlás-válogatottakból, velük a mai napig nagyon jó kapcsolatom van. Az egyik legfontosabb tényező volt a választásnál, hogy a Honvéd egy nagy múlttal bíró klub. Sokat foglalkozom az edzések és meccsek utáni regenerációval, ezért fontos volt számomra, hogy egy olyan légkörrel és infrastruktúrával bíró klubhoz szerződjek, ahol minden adott a fejlődéshez. Mindemellett fontos szempont volt a döntésem meghozatalakor a szurkolói bázis is, mert szeretek sok ember előtt futballozni. Gyerekkoromban mindig azon az oldalon szerettem játszani, ahol a szülők álltak, mert – ha jó, ha nem – tetszett a reakciójuk. Magyarországon kevés klub rendelkezik ilyen patinás szurkolótáborral, ez azonban nagy felelősséggel is jár” – nyilatkozta Földi a Honvéd honlapjának.