Negyedik edzőmeccsén is nyert a Vasas, ezúttal a Mezőkövesdet győzték le

A Vasas FC az NB I-től búcsúzó Mezőkövesd vendége volt szerdán 2×60 perces felkészülési mérkőzésen.

Jól kezdett a Vasas, már a meccs elején Zimonyi és Molnár is veszélyeztetett, de kísérleteik elkerülték a kaput. A 8. percben Pávkovics adott jó labdát Molnár Csabának, aki egy köténnyel indult meg, majd Juhász felett a kapuba emelt (0-1). A 20. percben Berecz löketét tolta szögletre Juhász, a sarokrúgásból pedig a korábbi kövesdi játékos, Lehoczky Roland lőtt gólt (0-2). A folytatásban is voltak lehetőségek, de maradt a 2-0-s angyalföldi előny.

kép: Vasas FC

A második félidőben jött a hazai szépítés, egy szabadrúgás után Bányai Péter ugrott a legmagasabbra és fejelte be a Mezőkövesd szépítő gólját. A Vasasnak is volt erre válasza, Urblík passzolt Barkóczihoz, aki megszerezte a harmadik angyaföldi gólt. A Vasasban több akadémista is pályára lépett a hajrában (Kapornai, Mamusits, Girsik, Puska, Barkóczi, Puskás), Puska lövését pedig a vonalról mentették a hajrában, így maradt a 3-1-es végeredmény.

A Vasas eddig mind a 4 felkészülési mérkőzését megnyerte nyáron, a Somorja ellen 4-1-re, a Honvéd ellen 3-2-re, az Újpest ellen 4-3-ra, a Mezőkövesd ellen 3-1-re nyertek Gera Zoltánék.

Mezőkövesd 1-3 Vasas (Bányai 79', ill.: Molnár 8', Lehoczky 20', Barkóczi 90')

Mezőkövesd Zsóry FC:
I. félidő:
 Juhász – Csirmaz, Varjas, Bora, Jova B. – Zachán, Krausz – Cibla, Harsányi, Cseri – Szalai
II. félidő: Deczki – Kállai, Kojnok, Nagy, Bodnár A. – Sipos, Zahán (Posztobányi, 75.) – Doktor, Czigla (Ináncsi, 75.), Bányai – Szalai (Jacsó, 75.)
vezetőedző: Tóth Mihály

Vasas FC:
I. félidő: 
Jova L. – Ódor, Baráth, Lehoczky – Pávkovics, Molnár Cs., Hidi M, Berecz, Bukta – Radó, Zimonyi
II. félidő: Kiss – Girsik, Otigba (Rab, 75.; Puska, 100.), Puskás – Bodnár G., Kapornai, Vida, Urblík, Mamusits – Rácz (Barkóczi, 80.), Holender
vezetőedző: Gera Zoltán