Nagyon sima Gyirmót győzelem a nyitányon

Összefoglaló

Table of Contents

1. félidő

A tavalyi kiesés után a Gyirmót egyből vissza szeretne kerülni az élvonalba, amelyhez meg is tette már most az első lépést. A Gyirmót már az első perctől kezdve nagyon nyomott, és veszélyeztetett. A 3. percben máris blokkolnia kellett a szentlőrinci védőknek. A 7. percben már nem tudtak, amikor is Szegi nagyszerű beadását Pethő Bence bólintotta az ötösről a kapuba, 1-0 a Gyirmótnak!

A 13. percben ismét Pethő Bence próbálkozott. Nagyjából a 18 méterről lőtt, de Prokop kapus nagyot védett.

20. perc: A vendégek is eljutottak a helyzetig, egy szöglet után Tamás László fejelt fölé.

Két perccel később megduplázta az előnyét a Gyirmót. Pethő Bence passzolt középre, kinek beadását Kovács Milán váltotta gólra. 2-0!

29. perc: Most a szerencse is a Gyirmótiak oldalán állt. Soltész lőtt kapura, de lövése Pethő Bencét találta el. Viszont így lett jó, bepattant a kapuba. 3-0! A sárga-kékek eldöntötték a mérkőzést fél óra alatt.

33. perc: Szépítési lehetőség a Szentlőrinc előtt. Hársfalvinak két nagy bravúrt kellett bemutatnia, hogy ez ne történjen meg

Kép: Gyirmót FC

2. félidő

50. perc: Soltész a 16-os vonaláról épphogy csak célt téveszett.

52. perc: Egy szentlőrinci blokkból kialakult szöglet után, Csörgő Viktor fejelte be a Gyirmót 4. gólját!

76. perc: Egy védelmi hiba után, Helembai csapott le a labdára hazai részről, de Prokop nagyot védett.

88. perc: Rétyi lőtt, de a Hársfalvi kapus védeni tudott. Továbbra sincs szépítés.

A mérkőzés jegyzőkönyvve

MERKANTIL BANK LIGA I. Forduló

Gyirmót FC Győr – Szentlőrinc SE 4-0 (3-0)

Gyirmót, ALCUFER Stadion: 1042 néző.

Játékvezető: Takács Tamás (Belincza Bence, Mohos Milán )

Gyirmót: Hársfalvi – Szegi, Csörgő V., Hajdú, Helembai (Nahirnij 82.) – Vass Á. (Kovács D. 79.) – Medgyes (Mayer Á. 82.), Kovács M. , Nagy P., Soltész D. (Herjeczki 62.) – Pethő B. (Simon A. 62.)

Vezetőedző: Csertői Aurél

Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Lénárt, Tamás L., Kiss-Szemán (Ferkas M. 63.)– Török L., (Csilus Á. sz.) Németh E. – Rétyi, Daróczi (Vidnyánszky M. 74.), László D. (Csörgő R. sz.) – Banyai (Mervó sz.)

Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gólszerző: Pethő B. (1-0) a 7., Kovács M. (2-0) a 22., Pethő B. (3-0) a 29., Csörgő Viktor (4-0) az 52. percben.