Monori Norbert a Credobus Mosonmagyaróvár játékosa lett (átigazolási hírek)

A Zsámbék korábbi gólzsákja, az előző szezont a Szombathelyi Haladásban töltő Monori Norbert a Credobus Mosonmagyaróvár játékosa lett. A 23 éves támadó a 2020-2021-es szezonban minden sorozatot figyelembe véve 38 mérkőzésen 70 gólt szerzett a Zsámbék színeiben, nem csoda, hogy a megyei I. osztály után rögtön az NB II-ben találta magát. Monori a Haladásban is megállta a helyét. Németh Szabolcs ugyan főként csereként számított a támadó szolgálataira, de 25 meccsen így is összejött 3 gól (a Békéscsaba, a Dorog és az Ajka ellen). Ez azért is nagy szó, mert Monori csak kétszer volt kezdő (23 alkalommal csereként jutott szóhoz), összesen 670 percet töltött a pályán, így pedig egészen jó teljesítmények mondható a 3 rúgott gól.

Friss hír még a csapat háza tájáról, hogy a szombati MTK II elleni edzőmérkőzés zártkapus lesz. A mosonmagyaróvári szurkolók legközelebb augusztus 8-án, az Ajka elleni bajnokin láthatják a csapatot hazai pályán.

Játékosmozgások a Credobus Mosonmagyaróvárnál

Érkezett: Dezamits Dominik (Paks – kölcsönbe), Múcska Viktor (ETO FC Győr), Papp

Szilárd (Szolnoki MÁV FC), Sajbán Miklós (Budaörs), Slakta Balázs (Budaörs), Szabó

Richárd (Ceglédi VSE), Monori Norbert  (Haladás)

Az utánpótlásból felkerült: Borsodi Bálint, Buglyó Botond, Gáncs Botond

Távozott: Bénes Krisztián, Bokor Bence (Haladás – kölcsönből vissza), Tóth Martin

Kölcsönbe távozott: Szegő Imre (Tatabánya)

Forrás: MTE