Mérleg, azaz ősz és tavasz NB2 – Középmezőny (2. rész)

A mérleg egyik oldalára az őszi, a másik oldalra pedig a lehetséges tavaszi teljesítményt rakjuk. Ennek jegyében íródott cikk témája az őszi teljesítmény, és az elképzelhető tavaszi forgatókönyv csapatonként.

Az NB2 ezen idénye igazán izgalmas, és színvonalas találkozókat hozott ezidáig. Hasonlóan az NB1-hez, itt is az izgalmak, és a remek mérkőzések minden fordulóban színt vittek a mindennapokba.


A téli szünet alkalmat adott kicsit visszatekinteni, emellett valamelyest a jövő lehetséges eseményeit kikövetkeztetni az eddigiekből

Cikkünk esetlegesen szubjektív véleményt tartalmaz, melyben az adott NB2-es csapatok eddigi teljesítményét, és a várható lehetőségeket taglaljuk. 

A középmezőny csapatai mindösszesen 4 pontra vannak egymástól, ámde a kis különbség mellé 7 csapat tartozik. 21 és 22 ponttal a hátsóbb régióba a Soroksár SC, a Budapest Honvéd és a Budafoki MTE, 23, illetve 25 ponttal pedig a Kazincbarcika, a Gyirmót FC Győr, a Csákvár és a Pécsi MFC vezeti a tabella ezen részét.

A 21 és 22 pontos csapatok mint budapestiek.

Inkább hátrafelé kell tekintgetniük / Soroksár SC


Az előző szezon alapján a Sori akár az NB1-es szereplésért is harcban lehetett volna, de ez nem így alakult. Tavaly az 5. helyen zárta a pontvadászatot a csapat, idén rendesen visszacsúsztak, 7 hellyel lejjebb a 12. pozíciót foglalják el egy félszezont követően.

Előző szezonban az azóta NB1-ben vitézkedő MTK ellen is győztesen hagyták el a pályát. Méghozzá idegenben / kép: mtkbudapest.hu

Ősszel inkább a gyenge szereplés volt előtérben, ha nem erősödnek meg, még akár veszélyes is lehet a szituáció, hiszen a kiesőzónától mindössze 5 pont, és 3 csapat választja el őket.

Egyik legsúlyosabb vereségüket a feljutásra ácsingózó győriektől szenvedték el, hazai környezetben 1-3-ra kaptak ki / kép: nemzetisport.hu

Tavasszal terveik valószínűleg a bentmaradás biztosítását tartalmazza, esetleg előrébb lépkedni, mindenesetre a 22-23-as szezonra nem építkezhetnek, és nem tűnik úgy, hogy megismételnék tavalyi szereplésüket a sárga-feketék.

Ha a Vasas elleni bravúrpontjukhoz hasonlókat tudnak szerezni tavasszal is, akkor nem lesz gond a bentmaradással / kép: nemzetisport.hu

Ennél többet várt mindenki / Budapest Honvéd


A Kispest bentmaradása nagyon kevesen múlott az előző NB1-es szezonban, de ami még fájóbb, az bebizonyosodott. Nehezebb feljutni az NB2-ből, mint bentmaradni az NB1-ben. A Budapest Honvédnak jelenleg inkább reális a kiesés, mint a feljutás, hiszen míg az NB1-et érő 2. helytől 16 pont választja el őket, addig az NB3-at érő 16. helytől 10-el kevesebb.

Kevés Honvéd siker egyike, mikor a bajnokaspiráns ETO ellen győzni tudtak / kép: nemzetisport.hu

Ingadozó őszi teljesítmény okán elúszni látszik a feljutás utolsó reménye is, lehetősége viszont megvan a dél-pestieknek arra, hogy a szezon maradék részében stabilabb teljesítményt, és játékot mutassanak, elmorzsolják az utolsó sanszát is a kiesésnek, és erre a következő, 24-25-ös szezonban építsenek, megcélozzák az NB1-et. Egy biztos. Több van a Honvédban, mint a 11. helyezés.

Angyalföldön pedig már más arcát mutatta a Kispest. Nem lett öröm a vége a Honvéd szurkolók szemszögéből / kép: csakfoci.hu

Erre alkalmas szakember lehet a jelenlegi vezetőedző, Csertői Aurél, illetve a játékoskeret bizonyos része is képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani az NB2-ben, erre példa Kerezsi Zalán, a közönségkedvenc Ivan Lovric, vagy akár a 6 év után visszatért Bobál Gergely is.

Ivan Lovric sérüléséig alapembere tudott maradni a Honvédnak / kép: nemzetisport.hu

Túl nagy falat / Budafoki MTE


Az NB1 pár éve túl nagy falatnak bizonyult a Budafoknak, ettől független tisztes helytállást követően csúsztak vissza az NB2-be rögtön. A fővárosiak idén azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy visszakerülnének a legjobbak közé, de akárcsak az NB1 anno, az idei NB2-ből való feljutás is túl nagy falat a piros-feketéknek.

Budafok még az NB1-ben / kép: nemzetisport.hu

A szezont remekül kezdték, és úgy tűnt, céljukból nem engednek, ámde azóta sem igazán találtak vissza a győztes útra. A 10. betöltött pozíció nem biztos, hogy elégséges mutató egy olyan csapatnak, akik a szezon előtt a feljutásról álmodoztak. A jó szériát követő gyenge szereplés csendjét összesen két alkalommal tudta megtörni a Budafok két győzelemmel, egyszer a Tiszakécske, egyszer a KBSC ellen.

A Kazincbarcika ellen szakította meg rossz sorozatát a Budafok / kép: nemzetisport.hu

Tavasszal ha nem akarják folytatni a gyengélkedést újból olyan játékot kell hozniuk, mint szezon elején. Céljuk nem lehet más, mint a középmezőny oszlopos tagjává válni, és a Honvédhoz hasonlóan építkezni a következő szezonra az ideiből, amikor akár újból felkerülhetnek az élvonalba.

A két pesti csapat már a második vonalban találkozik / kép: origo.hu

Masszív középcsapat / Kazincbarcika SC


A borsodiakra nincs jobb jellemző, mint a két fent említett szó. Masszív középcsapat.

Heil Valter, rutinos alapembere és csapatkapitánya a Kazincbarcikának / kép: kbsc.hu

A KBSC rengeteg döntetlenjének köszönhetően sem a kieséshez, sem a feljutáshoz nincs közel, és ha drasztikus változások nem következnek be, ez a tény nem is fog megváltozni. Az NB2-re alkalmas keret, és stáb ősszel 8 döntetlent is elért a bajnokikon, ami nem csekély szám a 17-18 lejátszott fordulót követően, ami esetükben az utóbbival egyenlő.

Sárga-kék rangadó az NB2-ből, Gyirmót-KBSC / kép: gyirmotfc.hu


A Kazincbarcika célja lehet megtartani a középmezőny közepén elfoglalt 9. helyüket, hisz se előre se hátra nincs reális sanszuk lépni, vagy esni.

Feljutásért harcoló Kozármislenyt is legyűrte a Barcika hazai pályán / kép: borsod24.hu

Nem jön ki a lépés / Gyirmót FC Győr


Igazán gyenge szezon kezdetet követően a Gyirmót felzárkózott, sőt berobbant a középmezőnybe. A kisebbik győri csapat az első két mérkőzésén alulmaradt ellenfeleivel szemben, de a következő 6 meccsen is csak 5 pont sikeredett nekik. 

Az első fordulóban a városi rivális ellen szenvedtek vereséget / kép: gyirmotfc.hu

Első győzelmük szeptember végén született az Ajka ellen, és onnan repülőrajtot vettek, rögtön 4 meccs alatt 10 pontot szereztek, majd jött a Nyíregyháza, aki kicsit letörte a szarvukat és azóta pedig nem azt a játékot mutatják, mint amit az Ajka óta.

Ominózus Ajka elleni győzelem / kép: nemzetisport.hu

Tavaszra jó kilátásai lehetnek a csapatnak, ha visszatalálnak a győztes útra, és akár felzárkózhatnak rögtön az élmezőny mögé a 8. helyről

Gyirmót legutóbbi győzelme a Tiszakécske otthonában / kép: gyirmotfc.hu

Fejlődő fiatalok / Csákvár


A Fejér megyei kisváros csapata is az NB2 középmezőnyének tagja.

A Szpari idén földbe döngölte a Csákvárt / kép: feol.hu

Felcsúthoz való földrajzi  közelségüknek köszönhetően a Puskás Akadémiába be nem férő, ámbár jobbára nagyon tehetséges fiatal magyar labdarúgok a Merkantil Bank Ligában kapnak szerepet. Remek példa lehet Gruber Zsombor, aki a válogatott küszöbén áll, pedig ebben a szezonban is kétszer pályára lépett a másodosztályú klubban. Akárcsak a Csákvár kötelékében Pécsi Ármin, vagy Umathum Ádám, akik szintén a felcsútiakhoz tartoznak, mégis szerepelhetnek a Csákvár csapatában.

Pécsi Ármin utánpótlás válogatott kapus / kép: kbsc.hu

Céljaik nagyrészt a középmezőnyben ragadás, és minél több fiatal játékos alkalmazása egyben.

Fiatalok és rutinos játékosok elegye alkotja a Csákvárt / kép: aqvitalfc.hu

Rekorderek? / Pécsi MFC


A baranyai csapat már régóta tagja a másodosztálynak, ámde a feljutásról szövögetett álmukhoz talán idén lehetnek legközelebb. Így is 13 ponttal le vannak maradva a 2. helyen álló Győri ETO-tól.

A Pécs bárkinek kemény ellenfél lehet / kép: nyiregyhaza.hu

Ámde valószínűleg nem a feljutás fogja körüllengeni a pécsieket a jövőben, hanem a rekordgyanúsan kevés szerzett gól, és szintén kimagaslóan kevés kapott gól. 18 lejátszott mérkőzés alatt összesen 7 gólt szereztek, illetve 10-et kaptak. A  minusz hármas gólkülönbség ellenére 25 ponttal a középmezőny élén telel a Pécs.

Nagyban érdeme a kevés kapott gól a remekül záró pécsi védelemnek, és a nagy formában védő Helesfay Donátnak is / kép: pmfc.hu

Lehetséges céljuk a középmezőnyből az élmezőnybe verekedniük magukat, de ehhez nagy extrát kell lerakniuk az asztalra.

A PMFC ellen senki sem mehet biztosra, de ők sem mehetnek ki senkivel sem szemben úgy, hogy zsebben érezhetik a 3 pontot / kép: nemzetisport.hu

Az NB2-es középmezőny az a hely, ahonnan bármely csapat rögvest a kiesés környékére, vagy akár a feljutás küszöbén találhatja magát. 

Az indexképen két budapesti középmezőnybe tartozó csapat látható / kép: nemzetisport.hu