Merkantil Bank Liga NB2 beharangozó, 2024/2025 8. forduló



A nevem Tóth Kristóf, 20 éves vagyok és a HUNFOCI oldalánál újságíróként, valamint szerkesztőként dolgozom. Jelenleg a Nyíregyházi Egyetem elsőéves hallgatója vagyok. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a futball nélkül a mindennapjaimat. Néhány évvel ezelőtt én is futballoztam és kipróbáltam magam magasabb szinten is az ifjúsági bajnokságokban. Rendszeresen járok NB1-es, NB2-es, NB3-as és megyei I. osztályú mérkőzésekre. Az idei szezonban is engem kértek fel, hogy a Merkantil Bank Liga beharangozóit, készítsem el. Elmondom a véleményem a mérkőzésekkel kapcsolatban és a végén megtippelem a lehetséges végeredményeket is.


2024. 09. 29. (vasárnap) 16:00

Opus Tigáz Tatabánya (15.) – FC Ajka (11.)

Két olyan csapat találkozik egymással Tatabányán, amelyek erősen a mezőny második feléhez ttartoznak. A Bányász a legutóbbi három fordulóban egyaránt vereséget szenvedett az NB2-ben, így jelen pillanatban csak a 15. helyen állnak Gyürki Gergely tanítványai. A legutóbbi fordulóban közel voltak a pontszerzéshez is, ám kicsúszott a lehetőség a kezükből, így most szeretnének otthoni környezetben javítani. Ami az Ajka legutóbbi három bajnoki fellépését illeti, akkor nagyon vegyes képet láthatunk, hiszen egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség áll a csapat neve mellett. Most reális elvárás lehet a vendégek részéről a három pont megszerzése, ám ez nem lesz egyszerű feladat. Szerintem döntetlen fog születni ezen a meccsen. Tipp: 1-1


Budafoki MTE (10.) – Soroksár SC (12.)

Fővárosi rangadót rendeznek vasárnap délután a Promontor utcai Stadionban. A BMTE a legutóbbi fordulóban az Ajka ellen játszott egy 2-2-es döntetlent, így valamennyire stabilizálták magukat, de ettől még nem dőlhetnek hátra. Egy esetleges győzelemmel leszakadhatnak majd a hátul helyezkedő csapatoktól. A Sori legutóbb egy bravúros sikert ért el a bajnokság egyik favoritjának számító Vasas ellen, így Lipcsei Péter legénysége egy kicsit ellépett a veszélyzónától. Egy újabb győzelemmel akár tovább lehetne távolodni a kiesőhelyektől. Szoros és izgalmas meccsre számítok, ahol hazai győzelem várható. Tipp: 2-1


2024. 09. 29. (vasárnap) 17:00

Kolorcity Kazincbarcika SC (2.) – HR-RENT Kozármisleny (4.)

Elnézve a tabellát, valamint a két csapat mutatott játékát, egyértelműen a forduló rangadóját játsszák majd Kazincbarcikán. A borsodi együttes a sok gólos mérkőzések mellett a legutóbbi fordulóban elvette az újonc Szentlőrinc veretlenségét és most újra hazai környezetben próbálják tovább gyarapítani a pontszámaikat. Nagyon úgy néz ki, főként így hét forduló elteltével, hogy nem sok minden változott a tavalyi szezonhoz képest Kozármislenyben, hiszen továbbra is élénk támadójátékot visznek fel a pályára, amelynek köszönhetően rendre meglepik az ellenfeleket. Várhatóan egy izgalmas és gólgazdag mérkőzés lesz, ahol a Kazincbarcika fog győzedelmeskedni. Tipp: 3-2


Kisvárda Master Good FC (9.) - Aqvital FC Csákvár (5.)

Rapszodikus teljesítményt mutat eddig az NB2-ben a Kisvárda együttese, amely miatt jelenleg csak a középmezőnyben foglalnak helyet. A legutóbbi fordulóban egy komoly pofonba szaladtak bele Mezőkövesden, így most mindenképp javítaniuk kell, ha szeretnék életben tartani a feljutásról szőtt álmaikat. A Csákvár egy remek első félidőt produkált a Honvéd ellen, amely jó alapot adhat a Kisvárda elleni bajnokira is. Szerintem képesek lehetnek egy bravúros eredményre, de ahhoz nagyon kompletten kell futballozniuk. Szerintem a várdaiak otthon tartják a három pontot. Tipp: 2-1


Budapest Honvéd FC (14.) - BVSC-Zugló (6.)

A tavalyi szezonban is megélt hasonló mélységeket a nagy múlttal bíró Budapest Honvéd együttese, de ilyenkor felmerül a kérdés az emberben, hogy vajon van-e kiút a nehéz a helyzetből? Szerintem mindenképpen van esélye arra a kispestieknek, hogy kimásszanak a gödörből, de ahhoz egy teljesen más arcukat kell mutatniuk a jövőben. Mind a védekezésüket, mind a támadójátékukat is rendbe kell tenni. A BVSC továbbra is veretlen az NB2 idei kiírásában, amely miatt rég nem látott helyet foglalnak el a táblázaton. Csábi József fiai vélhetően most sem fogják olcsón adni magukat és megpróbálnak majd három ponttal távozni a fővárosi rivális otthonából. Véleményem szerint pontosztozkodás lesz a Bozsik Arénában. Tipp: 1-1


Szeged-Csanád Grosics Akadémia (8.) - Gyirmót FC Győr (3.)

A tatabányai vereséget leszámítva még nem kapott ki az NB2-ben a Szeged együttese, ám a sok döntetlen miatt csak a középmezőnyben foglalnak helyet jelen pillanatban. Hazai környezetben esélyesként várják a Gyirmót elleni meccset, de várhatóan nehéz dolguk lesz. Két vereséget követően tudott nyerni a sárga-kék győri gárda a legutóbbi fordulóban, így továbbra is ott vannak a feljutást érő pozíciók közvetlen közelében. Tamási Zsolték vélhetően szeretnék továbbra is ostromolni a promóciós helyeket, de ahhoz kelleni fognak a gólok. Szerintem egy gól fog dönteni, méghozzá a vendégek javára. Tipp: 0-1


Békéscsaba 1912 Előre (16.) - Szentlőrinc SE (1.)

Tavaly még mindkét csapat az NB3-ban szerepelt, de azóta már itt vannak az NB2-ben, de nagyon két élű a kard, mivel a Békés vármegyei együttes az utolsó helyen áll, míg a baranyaiak az élről várják az összecsapást. A Békéscsaba az elmúlt öt fordulóban nyeretlen maradt, ráadásul az egyik legkevesebb gólt szerezték. Ha szeretnének bennmaradni, akkor kelleni fognak a bravúros eredmények. A Szentlőrinc a legutóbbi fordulóban veszítette el a veretlenségét, de így is vezetik a másodosztály tabelláját. Waltner Róbert tanítványai vélhetően szeretnék folytatni az eddigi szereplésüket. Szerintem vendég siker fog születni. Tipp: 0-2


2024. 09. 30. (hétfő) 20:00

M4 Sport

Vasas FC (7.) - Mezőkövesd Zsóry FC (13.)

Néhány évvel ezelőtt még az NB1-ben is láthattuk ezt a párosítást, de most a másodosztályban kell megmérkőzniük egymással. A Vasas kispadján vereséggel mutatkozott be az NB2-ben is Pintér Attila, amely miatt jelentősen visszaestek a táblázaton, ám a lemaradásuk nem túl nagy az élmezőnnyel szemben, így továbbra is ők számítanak a feljutás egyik legfőbb esélyesének. Egy csapásra megváltozott minden Mezőkövesden az edzőváltásnak köszönhetően, amelynek az egyik eredménye az, hogy a csapat elmozdult a kiesőzónából. Csertői Aurél tanítványai vélhetően most egy bravúrra készülnek az Illovszky Rudolf Stadionban. Szerintem az angyalföldiek otthon tartják majd a három pontot. Tipp: 2-0