Merkantil Bank Liga NB2 beharangozó, 2024/2025 6. forduló



A nevem Tóth Kristóf, 20 éves vagyok és a HUNFOCI oldalánál újságíróként, valamint szerkesztőként dolgozom. Jelenleg a Nyíregyházi Egyetem elsőéves hallgatója vagyok. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a futball nélkül a mindennapjaimat. Néhány évvel ezelőtt én is futballoztam és kipróbáltam magam magasabb szinten is az ifjúsági bajnokságokban. Rendszeresen járok NB1-es, NB2-es, NB3-as és megyei I. osztályú mérkőzésekre. Az idei szezonban is engem kértek fel, hogy a Merkantil Bank Liga beharangozóit, készítsem el. Elmondom a véleményem a mérkőzésekkel kapcsolatban és a végén megtippelem a lehetséges végeredményeket is.


2024. 09. 01. (vasárnap) 16:00

Opus Tigáz Tatabánya (11.) – Kolorcity Kazincbarcika SC (6.)

Újabb hazai mérkőzést játszik a Bányász, akik várhatóan szeretnének javítani az eddigi szereplésükön, de nem lesz egyszerű dolguk, mivel egy nagyon masszív ellenféllel szemben kell játszaniuk az NB2-ben. Hazai pályán okoztak már meglepetéseket, így nem lennék meglepődve, ha most is összejönne nekik valami. A barcikaiak az elmúlt két fordulóban nyerni tudtak, így önbizalomtól duzzadva látogatnak majd Tatabányára. Várhatóan szeretnék folytatni a megkezdett sorozatukat és egy kicsit zárkózni az élmezőnyhöz. Szerintem döntetlen fog születni ezen az összecsapáson. Tipp: 1-1


Budafoki MTE (10.) – HR-RENT Kozármisleny (4.)

Úgy néz ki, hogy jót tett Budafokon az edzőváltás, hiszen rögtön sikerült megnyerniük az első mérkőzésüket, amely miatt sikerült elmozdulniuk a veszélyzónából. Hazai környezetben már okoztak nagy meglepetést nagyobb csapatoknak, de az ellenkezője is előfordulhat, mivel idén már szaladtak bele egy nagyarányú hazai vereségbe. Megismételheti a tavalyi nagyszerű szereplését a Kozármisleny? Lehetséges, de erre majd csak később kapjuk meg a választ. Ami eddig biztos, hogy Pinezits Máté irányításával sem sokat változott a csapat mentalitása és támadójátéka, így várhatóan idén sok csapatnak megnehezítik a dolgát. Vendég sikert várok ettől az összecsapástól. Tipp: 0-2


Szentlőrinc SE (1.) – Gyirmót FC Győr (2.)

Egyértelműen a forduló rangadóját rendezik Szentlőrincen, ahol az első és a második helyezett találkozik egymással. A baranyai kis csapat újoncként továbbra is veretlen az NB2-ben, ráadásul eddig vezetik a táblázatot, amely sokakat meglepett. Waltner Róbertéktől az eddigiekhez hasonló bátor és támadójátékot várok. A gyirmótiak a legutóbbi fordulóban elszenvedték az első vereségüket, ráadásul az utolsó percekben, amely vélhetően egy kicsit megfogta őket. Tamási Zsolt legényeinek ma be kell bizonyítaniuk, hogy ez csak egy kisiklás volt a részükről. Szerintem döntetlennel fog zárulni az összecsapás. Tipp: 1-1


2024. 09. 01. (vasárnap) 17:00

Vasas FC (7.) – FC Ajka (9.)

Az elmúlt két fordulóban nyeretlen maradt az angyalföldi gárda, amely miatt visszacsúsztak a táblázaton is. Kérdéses, hogy mikorra tudnak kimászni ebből a gödörből, mivel nagyon jó csapatuk van, de az eredményeken ez nem látszódik, egyelőre. Hazai környezetben ők számítanak az esélyesnek, de nem lesz könnyű dolguk. Az Ajka a legutóbbi fordulóban nagy meglepetésre legyőzte a Kisvárdát, így már hét szerzett pontnál járnak. Várhatóan a fővárosból is szeretnének legalább egy ponttal távozni, de ahhoz hasonlóan szervezett és jó játék fog kelleni, mint múlt héten. Egy góllal jobbak lesznek a hazaiak. Tipp: 1-0


Kisvárda Master Good FC (12.) – Soroksár SC (14.)

Kisvárdán is másképpen képzelték el az idei szezonkezdetet, mivel eddig két győzelem mellett három alkalommal is vereséget szenvedtek, amely miatt a tabella alsó régiójában foglalnak helyet. A szabolcsiak otthon esélyesnek számítanak, de várhatóan kemény ellenállásba fognak ütközni. A Soroksár a legutóbbi fordulóban megszerezte az első győzelmét, így már nincs nyeretlen csapat az NB2-ben. Lipcsei Péterék szeretnék meglovagolni ezt a sikert, amely komoly lökést adhat nekik a folytatásra, bár most kifejezetten nehéz dolguk lesz. Kisvárdai győzelmet várok az összecsapástól. Tipp: 2-0


Budapest Honvéd FC (15.) – Mezőkövesd Zsóry FC (16.)

Néhány évvel ezelőtt még ez a két csapat játszotta a Magyar Kupa döntőjét, valamint az NB1-ben is ádáz küzdelmet folytattak egymással, de most alsóházi rangadót vívnak az NB2-ben. A Honvéd három vereséget követően próbálna kimászni ebből a szorongatott helyzetből, amely nem ígérkezik könnyű feladatnak. A Mezőkövesd sincs valami jó formában, legutóbb az utolsó pillanatokban csúszott ki a kezükből a mérkőzés és a három pont is, amely miatt sereghajtók lettek. Nehéz mit mondani, de szerintem egy góllal jobbak lesznek a kispestiek. Tipp: 1-0


Békéscsaba 1912 Előre (13.) – BVSC-Zugló (3.)

A Békéscsaba is egy kisebb lejtmenetbe került az elmúlt három fordulóban, amelynek köszönhetően ott vannak a tabella alsó felén, de egy esetleges győzelemmel sokat javíthatnának, ám az nem lesz egyszerű, mivel egy nagyon masszív ellenfelet látnak most vendégül. A BVSC sokak várakozását is felülmúlja, hiszen eddig a dobogó alsó fokán tartózkodnak. Szerintem még sok kellemetlen meglepetést fognak okozni az NB2-ben, hiszen egy nagyon masszív csapatuk van, ráadásul a helyzeteikkel elég jól szoktak sáfárkodni. Szerintem vendég győzelem fog születni. Tipp: 0-1


2024. 09. 01. (vasárnap) 19:00

Szeged-Csanád Grosics Akadémia (5.) – Aqvital FC Csákvár (8.)

Úgy néz ki, hogy az első forduló csak egy botlás volt, azóta veretlennek számít a Szeged együttese, amely jelenleg a tabella első felében tartózkodik. Hazai pályán ők számítanak a mérkőzés esélyesének. A Csákvár változó eredményeket mutat jó szokásukhoz híven, amely miatt az NB2-es táblázat közepén foglalnak helyet. Várhatóan most is szeretnének pontot, pontokat rabolni, de nem lesz könnyű dolguk a Tisza-partján. Szerintem szegedi siker fog születni. Tipp: 2-0