Merkantil Bank Liga NB2 beharangozó, 2024/2025 2. forduló



A nevem Tóth Kristóf, 20 éves vagyok és jelenleg a HUNFOCI oldalánál újságíróként és szerkesztőként dolgozom. A középiskolai tanulmányaimat tavaly nyáron fejeztem be Nyíregyházán. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a futball nélkül a mindennapjaimat. Néhány évvel ezelőtt én is futballoztam és kipróbáltam magam magasabb szinten is az ifjúsági bajnokságokban. Rendszeresen járok NB1-es, NB2-es, NB3-as és megyei I. osztályú mérkőzésekre. Az idei szezonban is engem kértek fel, hogy a Merkantil Bank Liga beharangozóit, készítsem el. Elmondom a véleményem a mérkőzésekkel kapcsolatban és a végén megtippelem a lehetséges végeredményeket is.


2024. 08. 04. (vasárnap) 17:30

Szentlőrinc SE (5.) – Soroksár SC (14.)

Győzelemmel tért vissza a másodosztályba a szinte teljesen átalakult Szentlőrinc csapata, amely majd nagy lendületet adhat a számukra a bajnokság folytatásában. Waltner Róbert legénysége vélhetően szeretne győzni hazai környezetben is, amelyre elég jó esélyük van. A Soroksár hazai vereséggel nyitott, de egy papíron erősebb csapat ellen, de azt éreztem rajtuk, hogy még nem teljesen álltak össze a kezdésre. Egy-két fordulón keresztül még szenvedni fognak Lipcsei Péter fiai, de utána szépen lassan belelendülnek majd a dolgokba. Szerintem a baranyai gárda ezúttal is győzedelmeskedni fog. Tipp: 2-1


2024. 08. 04. (vasárnap) 19:00

Kisvárda Master Good FC (16.) – Budafoki MTE (6.)

A kisvárdaiak elveszítették az NB2 csúcsrangadóját az első fordulóban, de ettől függetlenül továbbra is őket tartom a feljutás egyik fő esélyesének. Hazai pályán megmutatják majd, hogy nem véletlenül van ilyen erős és jó csapatuk. A Budafok talán a szezon legjobb mérkőzését játszotta már az első fordulóban a Honvéd ellen, ahol kevesen múlt az, hogy három ponttal gazdakodjanak. Vélhetően most sem feltartott kézzel lépnek pályára, ráadásul Dajka László elég jól ismeri a mostani ellenfelet, bármi benne van a pakliban. Mindezek ellenére kisvárdai győzelmet várok. Tipp: 3-1


Budapest Honvéd FC (7.) – Opus Tigáz Tatabánya (3.)

Talán a forduló legjobban várt mérkőzését rendezik majd a Bozsik Arénában, ahol várhatóan sok néző fogja a tiszteletét tenni. Mindkét együttes gólgazdag meccset játszott az NB2 első fordulójában, a kispestiek az utolsó pillanatban mentettek pontot Budafokon, míg a Tatabánya kétgólos hátrányból fordított és nyert a Szeged ellen. Én bízom egy újabb sok gólos mérkőzésben, amely megfelelően kiszolgálja majd a kilátogató szurkolókat. Döntetlen fog születni ezen a találkozón. Tipp: 2-2


HR-RENT Kozármisleny (9.) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (13.)

Újabb hazai mérkőzés bizonyíthat majd a tavalyi NB2-es szezon meglepetéscsapat, akiknek a szájából kiénekelték a sajtot a békéscsabaiak a legutóbbi fordulóban, így Pinezits Máté gárdájának meg kellett elégednie az egy ponttal. A Szeged egy hatalmas pofonból próbál most felállni, hiszen kétgólos előnyük ellenére is nulla ponttal távoztak Tatabányáról. A héten tovább erősödtek a Tisza-partiak, így várhatóan komolyabb támadójátékot láthatunk majd a részükről. Szerintem itt döntetlen fog születni. Tipp: 1-1

Békéscsaba 1912 Előre (8.) - FC Ajka (15.)

Az utolsó pillanatokban sikerült pontot mentenie Kozármislenyben a Békéscsabának, így sikerült pontszerzéssel visszatérniük az NB2-be. Hazai pályán várhatóan győzelmi szándékai lesznek Csató Sándor fiainak. Az Ajka is eléggé komolyan átalakult, de így is egy egygólos vereséggel nyitották a bajnokságot. Várhatóan idén sem lesz élcsapat Ajkán, de a szezon elején még nagyon nehéz ítélkezni a csapatok felett. Szerintem a csabai otthon fogják tartani a három pontot. Tipp: 2-0


Gyirmót FC Győr (4.) - Mezőkövesd Zsóry FC (11.)

Hátrányból fordítva sikerült nyernie a fővárosban a Gyirmót együttesének, így jól alakult a bajnoki rajt, de vélhetően szeretnék tovább vinni egy lendületet, pláne hazai pályán. A Mezőkövesd nyolc évnyi NB1-es szereplés után először szerepelt másodosztályú bajnokin, ahol a várakozásokon alúl teljesítettek, hiszen csak egy döntetlenre futotta az erejükből a BVSC ellen. Nem tudom, hogy milyen céljaik lesznek idén, de szerintem a biztos bentmaradás meglesz nekik, minimum. Szűk gyirmóti sikerre számítok ezen a találkozón. Tipp: 1-0


Aqvital FC Csákvár (2.) - BVSC-Zugló (10.)

Egy 95. percben lőtt góllal tartotta otthon a három pontot a Csákvár együttese a nyitófordulóban, és most ismételten hazai környezetben léphetnek pályára. A fiatalokkal teletűzdelt csapat szeretne idén is valahol az élmezőnyben végezni, amelyhez most egy újabb nagy lépést tehetnek meg. A BVSC szintén egy elég jó eredménnyel kezdte az új szezont, bár csak egy pontot szereztek, de a Mezőkövesd ellen az jónak számíthat. A keretük némileg átalakult, így még össze kell egy kicsit szokniuk a játékosoknak, de Csábi József és a szakmai stáb azon van, hogy minél hamarabb összeálljanak. Szerintem vendég siker fog születni. Tipp: 1-2


Vasas FC (1.) - Kolorcity Kazincbarcika SC (12.)

A Vasas a várakozásoknak megfelelően győzelemmel kezdte a bajnokságot, ráadásul a feljutásra szintén nagy esélyes Kisvárda ellen. Ismét otthon lépnek pályára Gera Zoltán tanítványai, akik most is győzelmi szándékkal rendelkeznek. A borsodiak az utolsó pillanatokban buktak el egy pontot Csákváron, így nem indult jól a szezon a számukra, de tavaly mutattak már be egy-két nagyobb bravúrt, idén is bennük van ez a lehetőség. Angyalföldi győzelmet várok ettől a meccstől. Tipp: 2-0