Videó: Szigetköz Sport
Related Articles
A 17 éves tehetség gólja döntött. Felkészülési mérkőzés: Credobus Mosonmagyaróvár – Dorogi FC 1-0 (0-0)
A Credobus Mosonmagyaróvár második felkészülési mérkőzésén az NB II-es Dorogot fogadta. Varga László több játékosára sem számíthatott sérülés miatt (Szalka Dominik, Boros Gábor, Jasarevic Mahir). Az óvári csapat remek első félidőt produkált, több komoly gólhelyzetet [tovább]
Megérkezett a Mosonmagyaróvár a másodosztályba! CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR – FC AJKA 2–1 (0–1)
A Credobus Mosonmagyaróvár az Ajkát fogadta a szezon első hazai mérkőzésén. A 33. percben Kenderes bal oldali beadásra Szarka érkezett üresen. Az Ajka támadója a labdáhoznem ért hozzá, de a mozgásával megzavarta Heinrichet, így szerencsés góllal [tovább]
Már nem Varga László a Mosonmagyaróvár vezetőedzője
A fiatal szakember 2018-ban érkezett Mosonmagyaróvárra, először utánpótlásedzőként tevékenykedett. 2019-ben vette át a felnőtt csapatot, és az előző szezonban sikerült NB3-as bajnoki címet szereznie a Győr-Moson-Sopron megyei csapattal. Idén az első fordulóban ugyan diadalmaskodott az [tovább]