Közleményt adott ki a Budapest Honvéd a kazincbarcikai bajnoki után

A Budapest Honvéd hivatalos közleményt adott ki honlapján a kazincbarcikai bajnoki vendégszektorában történt atrocitások kapcsán.

Sajnálatos módon a pályán kívül történt események szolgáltatnak igazán beszédtémát a vasárnapi Kolorcity Kazincbarcika–Budapest Honvéd mérkőzés kapcsán, ugyanis 76 perc játék után a találkozó bő tíz percre félbeszakadt a vendégszektorban történtek miatt.

A szurkolóink és a helyi biztonsági szolgálat közötti verbális incidenst követően könnygázzal fújták le a nézőket a rendezők, miközben a vendégszektorban gyerekek, nők és idősebb drukkerek is tartózkodtak. A felvételeken látható, ahogy az egyik drukkerünk éppen felsegít a földről egy biztonsági őrt, miközben érkezik egy másik, megkülönböztető mellényt viselő személy, aki hátba rúgja a kispesti szurkolót. Klubunk álláspontja szerint elfogadhatatlan a biztonsági szolgálat aránytalan fellépése, a szezon eddigi 15 idegenbeli mérkőzése során sehol sem tapasztaltunk ilyen típusú, szükségtelen agressziót.

Az erőszakos fellépést követően sajnos végképp elszabadultak az indulatok, amit a tiltott kényszerítő eszközökkel (könnygáz, vipera) felszerelkezett biztonságiak nem tudtak megfékezni. Ennek következtében több szurkolónk is bejutott a játéktérre, ami szintén elítélendő és nem lehet része egy futballmérkőzésnek. 

A történtek kapcsán a rendőrség és az MLSZ (klubunk ellen is) vizsgálatot indít, melynek eredményéről a későbbiekben tudunk beszámolni.

Egyúttal bízunk benne, hogy a jövőben a futball kerül a főszerepbe, hiszünk abban, hogy a vasárnap történtek kirívó esetet jelentenek, hiszen közös érdekünk, hogy szurkolóbarát légkörben játszott, sportszerű meccseket lássunk a magyar pályákon. "