Koszovói csapatot vert a Kisvárda

Lejátszotta első mérkőzését pénteken a Kisvárda a törökországi Sidében. Révész Attiláék ellenfele a koszovói másodosztályban szereplő Vushtrria volt.

Az első lehetőség Molnár Gábor előtt adódott a 6. percben, de a támadó ziccerben mellé lőtt. A koszóviak szögletek után veszélyeztettek, de Farhu kétszer is elpuskázta a lehetőségeit. A Kisvárda átvette a mérkőzés irányítását, melynek a 22. percben gól lett az eredménye: Mesanovic Matanoviccal játszott össze, utóbbi pedig nem hibázta el a ziccerét, ezzel megszerezte 2025 első kisvárdai gólját (1-0). A második félidőben Bíró Bence távoli lövése volt az első nagyobb lehetőség, ezt Shala védte. A 68. percben Spasic került nagy ziccerbe, de közeli lövését is hárította Shala. Ezt követően Kovács Marcell percei következtek, a fiatal kapus egy távoli lövést, egy ziccert és egy fejest is fogott. A mérkőzést Spasic zárhatta volna le, de a szerb támadó lövése elment a kapu előtt keresztbe, így az eredmény nem változott.

kép: Kisvárda FC

Kisvárda–Vushtrria 1–0 (1–0)

Kisvárda: Popovics – Jovicic, Matic, Chlumecky – Cipetic, Osztrovka, Szőr, Pap Zs. – Molnár G. – Matanovic, Mesanovic. 2. félidő: Kovács Marcell – R. Stefan, Lippai, Széles – Ponomarenko, Bíró B., Soltész I., Soltész D. – Molnár G. (Veprik) – Gyurkó, Spasic

Vushtrria: Shala – Dallku, Dushi, Bruqi, Krasniqi, Sharban, Likaj, Iseni, Farliu, Maxhuni, Solomon. 

Csere: Perquku, Hajdari, Kastrati, Ahmeti, Angelov, Shurdhiqi, Murturi, Avoxli, R. Gashi, A. Gashi, M. Dalkku

Gól: Matanovics (22.)