Korai gól és kiállítás: a Honvéd vereséggel tér haza Csákvárról

Szeptember 1. után folytatódott vasárnap délután a Merkantil Bank Liga a válogatott szünet és a Magyar Kupa küzdelmei miatt. A 7. fordulóban a csákvári Tersztnyánszky Ödön Sportközpontba látogatott a Budapest Honvéd. A kispestiek tavaly három pontot vittek haza az 1. fordulóban, most azonban rosszul alakult számukra az összecsapás.

A 7. percben máris megszerezték a vezetést a hazaiak: a bal oldalról érkezett szabadrúgás, amelyet Szalai Péter csúsztatott meg, a labda a bal alsóban kötött ki (1-0).

A 18. percben ismét a Csákvár lőhetett volna gólt, Szabó Bence elé betömörültek a kispesti védők, így a mögötte lévő Majornak kínálta le a labdát. A hazaiak középpályása nem teketóriázott, 18 méterről kapásból lövést eresztett Dúzs kapujára, de az csak az oldalhálóban kötött ki. A 20. percre mégnagyobb bajba kerültek a kispestiek, Pekár István a tizenhatoson vonalánál rúgta el Haragos Viktor lábát, amiért Antal Péter azonnal kiállította. A szabadrúgás Major lövéséhez hasonlóan csak a kapu jobb oldala mellé ment. Fél óra elteltével a Honvéd is veszélyeztetett, Sigér életerős lövése vágódott mellé. A 40. percben kihasználta emberelőnyét Tóth Balázs csapata, Szabó Bence két védőt húzott magára, majd ajtó-ablak szituációban szolgálta ki Nagy Zoárdot, aki teljes üresen érkezett és lőtt középről a hálóba (2-0). A szünetig újabb helyzet nem volt, így kétgólos csákvári vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

kép: Budapest Honvéd

A második félidő első percei nem okoztak veszélyt egyik kapu előtt sem, de az 53. percben a nyáron Kispestről Csákvárra igazoló Haragos Viktor egyéni alakítása újabb hazai találatot eredményezett: a 20 éves támadó balról indult befelé, 3 védőt is lerázott magáról, majd 14-15 méterről lövésre szánta el magát, amely a vendég kapuban kötött ki (3-0). A 64. percben a Honvéd hasonló módon szépített, mint ahogy a Csákvár vezetést szerzett: az első kaput talált próbálkozás egy fejesgól. Szabó Alex beadására Farkas Balázs érkezett és első kispesti bajnokiján góllal debütált, a bal oldalról szépen csúsztatott a bal alsóba (3-1). Rögtön a gól után Nagy Zoárd fejesét fogta Dúzs, majd a 75. percben már nagyobb bravúrra volt szüksége a vendégek kapusának Haragos próbálkozásánál. A hajrára visszavettek a csapatok, a 87. percben Kulbachuk távoli lövését majd fejesét fogta könnyedén Zelizi.

A Csákvár ezzel 3-1-es győzelmet aratott és a tabella 4. helyére lépett fel.


Aqvital FC Csákvár 3-1 Budapest Honvéd FC (Szalai 7', Nagy 40', Haragos 53', ill.: Farkas 65')

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 600 néző. Vezeti: Antal Péter (Márkus Péter, Bertalan Dávid)


Csákvár: Zelizi – Szalai P., Umathum, Karacs, Varga B. – Major M. (Szakály D., 72.), Farkas A. (Dencinger, 91.), Gazdag (Dusinszki, 63.) – Haragos (Grünfelder, 91.), Nagy Z. (Baracskai, 91.), Szabó B. Vezetőedző: Tóth Balázs

Honvéd: Dúzs – Pekár, Szabó A., Szabó T. – Pauljevics, Sigér Á. (Csilus T., 80.), Holman (Kulbachuk, 64.), Keresztes (Lőrinczy, 57.), Hangya (Benczenleitner, 57.) – Farkas B. (Simon B., 80.), Medgyes Z. Vezetőedző: Laczkó Zsolt