A mai nap folyamán látott napvilágot az a hír, miszerint három átigazolási időszakra terjedő kizárással sújtotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő Budapest Honvéd FC-t.
fotó: MTI / Vasvári Tamás
A Sportal nevű oldal járt utána az ügynek a nemzetközi szövetségnél, amely hivatalosan is megerősítette a hírt, hogy a 14x-es magyar bajnok csapatot kizárták az átigazolásokból.
„Megerősítjük, hogy a Vitarendezési Bizottság (Dispute Resolution Chamber) 2023. október 30-án hozott döntése értelmében a klubot kizárjuk az új játékosok, akár hazai, akár nemzetközi regisztrálásából egészen addig, amíg az esedékes összeget ki nem fizetik az érintettnek. Az eltiltás maximális időtartama legfeljebb három teljes és egymást követő regisztrációs időszakra terjed ki.” – áll a FIFA válaszában.
Egyes hírek szerint azért döntött így a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, mivel egy meg nem nevezett labdarúgó feljelentette a Honvédot. Ez a személy rendszeres játéklehetőséget kapott Kispesten, viszont semmi extrát nem tudott felmutatni a pályán, így végül távoznia kellett idő előtt. Összesen végül 170 ezer euró ütötte a markát ennek a játékosnak, aki ezt kevésnek gondolta, és emiatt a bírósághoz fordult.
fotó: Budapest Honvéd FC
Ha minden jól alakul, akkor rövidesen megoldódhat a Honvéd helyzete, mivel a Sportal értesülései szerint új támogatókat jelenthet be a klub az elkövetkezendő időszakban. Az új szponzorok nagyon sokat tudnának segíteni a kispestieknek, mivel így ki tudnák fizetni adósságaikat, így az érvényben lévő tilalmat azonnal feloldaná a FIFA.
fotó: Budapest Honvéd FC
Az NB2-ben messze elmarad a Honvéd a szezon előtt elvárt helyezéstől, mivel jelen állás szerint 22 megszerzett ponttal a 11. helyen állnak Csertői Aurél tanítványai. A feljutást érő 2. helytől 16 ponttal vannak lemaradva, amely 18 fordulót követően nagyon soknak tűnik. A kiesést érő 15. helytől csak 6 pont választja el a kispestieket, így lassan kimondhatjuk azt, hogy a Budapest Honvéd idén lemondhat az élvonalba való feljutásról.