Jovic győzelemmel debütált, a Szeged legyőzte a Tatabányát

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Tatabányát fogadta a Merkantil Bank Liga első tavaszi fordulójában.

Az első félidő kevés lehetőséget hozott, a 15. percben Erdei átlövésénél kellett Besének védenie, majd a 17. percben már ő sem tudott segíteni a Tatabányán, egy szabadrúgást még kifejeltek a vendég védők, de Varga Balázs 16 méterről a jobb sarokba lőtt (1-0). A folytatásban szinte helyzetet sem alakítottak ki a felek, egyedül Mohos próbálkozott egy távoli lövéssel, amely jócskán lecsúszott. A fordulás után a Tatabánya nem tudott feljavulni, a szegediek pedig távoli lövésekkel próbálkoztak, viszont sem Besének, sem Veszelinovnak nem akadt komolyabb teendője. A 86. percben Borvető Áront küldte pályára Aleksandar Jovic, két perccel később pedig már gólt is ünnepelhetett a szegedi támadó, aki Erdei Carlo szabadrúgását fejelte a hosszúról a jobb alsóba (2-0).

Aleksandar Jovic győzelemmel debütált a Szeged vezetőedzőjeként, a Tatabánya pedig maradt a 15., kiesét jelentő pozícióban.

kép: Szeged-Csanád Grosics Akadémia

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 2–0 (1–0)


Szeged, Szent Gellért Fórum, 893 néző.


Szeged: Veszelinov – Szilágyi Z., Horváth M., Tóth B. – Palincsár (Könczey, 72.), Haris, Erdei C., Varga B. (Biben, 80.) – Mohos, Papp Á. (Kurdics, 72.), Novák Cs. (Borvető, 86.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics


Tatabánya: Bese Balázs – Csernik, Harsányi, Jagodics M. – Katona K. (Vass P., 58.), Eördögh, Derekas, Szegleti – Vida K. (Soltész B., 83.), Lapu (Varga D., 58.), Jelena (Mascoe, 68.). Vezetőedző: Gyürki Gergely


Gól: Varga B. (18.), Borvető (89.)