Újabb támadót igazolt az NB II-es HR-Rent Kozármisleny Jelena Richárd személyében.
Jelena már a Kozármisleny U13-as ezüstérmes csapatának tagja volt, majd utánpótlás korában a PMFC-nél, az MTK-nál és a Honvédnál is játszott, az élvonalban Kispesten debütált, majd Pakson folytatta karrierjét. Ezt követően Csákváron, Zalaegerszegen és Mosonmagyaróváron az NB II-ben futballozhatott, majd az akkor NB III-as Kozármislenyhez tért vissza, ahonnan az NB I-es Kisvárda szerződtette. A szabolcsiaknál 3 gólt szerzett az élvonalban. Jelena ezt követően Csíkszeredán, legutóbb pedig Tatabányán játszott, ahol két NB II-es góllal zárt.
