HIVATALOS: Szekeres Tamás távozik a BVSC-től

Magyarországon elsőként számoltunk be arról hétfő este, hogy információink szerint benyújtotta lemondását Szekeres Tamás, a Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő BVSC-Zugló vezetőedzője. Később ezen értesülésünket több magyar portál is megerősítette, és a tegnapi napon hivatalossá vált, hogy az 51 éves szakember távozik a zuglóiaktól. A távozás hátterében a csapat elmúlt fordulókban mutatott gyengébb teljesítménye áll.

fotó: BVSC-Zugló

,,Az utóbbi fordulók viszont nem sikerültek a csapatnak és zsinórban négy vereséget követően a Siófok elleni elveszített bajnoki után Szekeres Tamás felajánlotta lemondását, amelyet a klubvezetés elfogadott.” – áll a fővárosi klub hivatalos közleményében.

Szekeres Tamás tavaly novemberben vette át a BVSC irányítását, előtte Urbán Flórián, valamint ideiglenes jelleggel Kincses Ádám ült a kispadon. Az 51 éves szakember első mérkőzése jól sikerült a vasutasok kispadján, hiszen a Honvéd ellen pontot sikerült szerezni. A tavasz folyamán zsinórban négy hazai mérkőzést nyertek meg a zuglóiak, és köztük volt a feljutásra pályázó ETO FC Győr legyőzése is.

fotó: BVSC-Zugló

Az elmúlt négy fordulóban viszont rendre vereséget szenvedett a csapat, ráadásul ezeken a mérkőzéseken csak egy gólt tudtak szerezni, amely miatt visszacsúsztak a veszélyzónába.

A BVSC közleményéből az is kiderült, hogy a szezon hátralévő részében Kincses Ádám pályaedző fogja irányítani gárdát, aki tavaly két hónapon keresztül irányította a zuglóiakat az NB2-ben, valamint már jó ideje a csapat szakmai stábjában foglal helyet a 36 éves szakember, tehát jól ismeri a társaságot.

fotó: BVSC-Zugló

A BVSC jelenleg a 15. helyen áll az NB2-es bajnokságban, amely a szezon végén kiesést eredményezne a számukra. A következő fordulóban a Csákvárt fogadják a zuglóiak a Szőnyi úton.