HIVATALOS: Medgyes Zoltán a Honvéd játékosa

A Budapest Honvéd bejelentette Medgyes Zoltán érkezését.

A 28 éves szélső a Gyirmót együttesétől igazolt Kispestre. Az előző szezonban 9 gólt és 8 gólpasszt jegyzett. A 2020-21-es idényben 16 góllal házigólkirály lett Szombathelyen, korábban még Dorogon és Siófokon szerepelt.

Összesen 78 NB I-es és 202 NB II-es bajnokin játszott és 51 bajnoki gólt szerzett.

„Komoly NB II-es rutinnal bíró, lendületes szélső szerződik hozzánk, akinek a játéktudása mellett a személyiségét is érdemes kiemelni, hiszen jó karakter, aki nemcsak futballistaként, emberként is fontos tagja lehet a csapatnak. Dolgozott már együtt Csertői Auréllal, ismerik egymást, ami segítheti majd a közös munkát. Ha megnézzük az előző szezont, láthatjuk, hogy a kapott gólok száma az átlagnak megfelelő, sőt az ötödik legkevesebbet kapunk, de kevés gólt szereztünk, ezért a nyáron kulcsfontosságú feladat a támadószekció megerősítése. Medgyes Zoltán pedig ebben segítheti a csapatot“ - mondta Kun Gergely ügyvezető a Budapest Honvéd honlapjának.

kép: Budapest Honvéd

„Tisztában vagyok azzal, hogy hová érkeztem, örülök a lehetőségnek, szeretném gólokkal, gólpasszokkal, jó játékkal segíteni a csapatot és hozzájárulni az eredményes szerepléshezCsertői Auréllal két esztendőt dolgoztunk együtt, jól ismerjük egymást, tudja, mire számíthat tőlem, ahogy én is tisztában vagyok azzal, hogy mik az elvárásai, igyekszem is ezeknek megfelelni. Vannak játékosok a keretben, akiket ismertem már, sok a fiatal is csapatban, amelyben látom a potenciált, bízom benne, hogy jól is fogunk szerepelni. Az elmúlt években alaposan megismertem az NB II-es bajnokságot, hajtós, küzdős ligáról beszélünk, szeretném, hogy ezzel a tapasztalattal is segítsem a csapatot.“- nyilatkozta Medgyes Zoltán a Honvéd honlapjának.

kép: Budapest Honvéd