HIVATALOS: Ihrig-Farkas Sebestyén visszatér a Honvédba

A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be Ihrig-Farkas Sebestyén szerződtetését.

A 30 éves támadó a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, akadémistaként a Parmánál is eltöltött egy kis időt, majd 2014 októberben a kispestiek mezében debütált az NB I-ben a DVSC ellen. A Honvédban 2 Ligakupa-gólt szerzett, valamint egyszer volt eredményes a Magyar Kupában az ETO ellen, emellett 3 NB III-as találatot számol vörös-feketében. 2016-ban az NB III-as Kozármislenybe szerződött, ahol 3 góllal segítette a baranyai gárdát, fél év múlva pedig a Békéscsaba szerződtette, ahol többnyire a második csapatban játszott, innen pedig Budafokra vezetett az útja. A BMTE-vel megnyerték az NB III-at, Ihrig-Farkas pedig stabil NB II-es játékos lett, 2020-ban pedig már NB I-es feljutást ünnepelhetett a Budafokkal.

Az NB I-ben 5-ször volt eredményes. 2022-ben a Vasashoz igazolt és az angyalföldiekkel is feljutást ünnepelhetett, majd a Fehérvár ellen az élvonalban is betalált, az elmúlt fél évet a BVSC-nél töltötte. Az NB II-ben a Budafok, a Vasas és a BVSC színeiben összesen 107 meccsen 21 gólt szerzett, míg a Magyar Kupában 8 találatot ért el pályafutása során.

kép: Budapest Honvéd

„Nagyon örülök, hogy vissza tudtam térni a Honvédhoz, hiszen itt nevelkedtem az akadémián, itt mutatkoztam be az első osztálytan, és amióta elmentem, mindig is bennem volt, hogy jó lenne egyszer visszatérni.  Örülök, hogy itt lehetek, nagyon jó öltözőbe érkeztem, amit azért is szeretnék kiemelni, mert eddig kétszer voltam feljutó csapat tagja és a sikerek alapja a megfelelő öltöző, a jó hangulat. Nagy potenciált látok a keretben, természetesen időre van szükség, de pozitív érzéseim vannak, bízom abban, hogy szép szezon áll előttünk. A felkészülést nem a csapattal végeztem, így még utol kell érni magam, nagyon köszönöm a Honvéd stábjának, Máriás Fanninak, Kolozs Barbarának és Szabados Krisztiánnak a munkát, sokat segítenek abban, hogy minél hamarabb jó formába kerüljek. A tehetséges fiatalok mellett vagyunk egy páran a keretben, akik megéltünk már ezt-azt, úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem az elmúlt nyolc évben, szeretném ezt a pályán bizonytani és kamatoztatni a tapasztalataimat.“- nyilatkozta a klub honlapjának.

kép: Budapest Honvéd