HIVATALOS: Bobál Gergely a Fehérvárban folytatja pályafutását

Újabb érkezőt jelentett be a másodosztályra készülő Fehérvár FC, ezúttal Bobál Gergely személyében.

A 29 éves Honvéd-nevelésű támadó már nagyon fiatalon felhívta magára a figyelmet, amikor a Puskás Suzuki Kupán pont a székesfehérváriak ellen lőtt mesternégyest a torna döntőjében, majd Angliában a Manchester City akadémiáján pallérozódott. A Honvédban összesen 16 NB I-es mérkőzésen kapott lehetőséget, míg a 2015-16-os idényt Wolfsburgban töltötte. Bobál ezt követően hazatért Magyarországra, ahol az NB II-ben Zalaegerszegen 12 gólig jutott a 2016-17-es idényben, majd másfél szezon erejéig a Csákvárban 17 gólt számlált. 2019 telén visszatért a ZTE-hez, ahol feljutáshoz segítette a kék-fehéreket, a következő idényben pedig 11 találatig jutott az élvonalban. Ezt követően Portugáliába igazolt a Nacionalhoz, ám a kevés játéklehetőség miatt hazatért, ahol a Vasassal szintén feljutást ünnepelhetett, ám az NB I-ben mindössze egy meccs jutott számára az angyalföldieknél, így a 2022-23-as idényt Mezőkövesden töltötte. 2023-ban visszatért nevelőegyesületéhez, a Budapest Honvédhoz, ahol 24 tétmeccsen 7 gólt szerzett, az előző szezont pedig az FC Ajkánál töltötte.

kép: Fehérvár FC

A Fehérvár eddigi átigazolásai:

Érkezők: Murka Benedek (Aqvital FC Csákvár), Kovács Krisztián (Paksi FC), Kocsis Bence (Paksi FC), Kocsis Dominik (PAFC, kölcsönben), Ominger Gergő (PAFC, kölcsönben), Vajda Roland Ottó (PAFC, kölcsönben), Bobál Gergely (FC Ajka)

Távozók: Huszti András (Zalaegerszegi TE, kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt, Szabó Bálint (Paksi FC, kölcsönből vissza), Kovács Mátyás (MTK, kölcsönből vissza), Holender Filip (Vasas, kölcsönből vissza), Nicolas Stefanelli, Ivan Milicevic (AC Horsnes), Bohdan Melnyk (Kisvárda), Aleksander Kalandadze, Kristian Sekularac, Ivan Saponjic (Diósgyőri VTK), Pető Milán (Paksi FC), Dala Martin (PAFC)