Hárommal verte a Somorját a Vasas

A Vasas FC a szlovák másodosztályú Somorját fogadta második nyári edzőmérkőzésén.

Jól kezdett a Vasas, az első percben Zimonyi előtt megvolt az első lehetőség, de lemaradt a támadó egy röviden hazaadott labdáról. A 11. percben már betalált a Vasas játékosa, Urblík felívelése után Ódor lőtt középre, melyet Zimonyi Dávid juttatott a hálóba (1-0). A vendégek először Weber révén veszélyeztettek, de Kiss leért lövésre. A félidő végén Barkóczi került helyzetbe, de Horváth védett, így maradt az 1-0. A második félidő elején Pintér fordult be a kapu irányába, de újra védett a somorjai kapus, az 50. percben azonban tehetetlen volt, Tóth Milán az alapvonalról passzolt Pintérhez, aki megduplázta a piros-kékek előnyét (2-0). Gyorsan visszajöhettek volna a vendégek a mérkőzésbe, de Pavuk kapufát lőtt. A 66. percben végleg eldőlt a mérkőzés, Kapornai egy igazítás után 20 méterről vette be a látogatók kapuját (3-0). A hajrában már csak Radó szabadrúgása jelentett veszélyt, mely az oldalhálóban kötött ki, így maradt a háromgólos különbség.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, 2025/26 – NYÁR

VASAS FC – STK SAMORÍN 3-0 (1-0)

VASAS FC, I. félidő: Kiss – Ódor, Baráth, Iyinbor, Doktorics, Sztojka, Hidi M, Urblík, Barkóczi, Pethő, Zimonyi

VASAS FC, II. félidő: Uram – Deutsch, Pávkovics, Otigba, Rab, Berecz, Cseke, Kapornai, Radó, Tóth (Hős, 81.), Pintér. Vezetőedző: Erős Gábor

Gól: Zimonyi (11.), Pintér (50.), Kapornai (66.)

kép: Vasas FC