
A Békéscsaba a forduló előtt listavezető Kozármislenyt fogadta a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában.
Az első komolyabb lehetőségre jó húsz percet kellett várni, ekkor Viczián szánta el magát lövésre messziről, de a kaput nem találta el. A 22. percben Major Sámuel ballábas lövését kellett Uramnak hárítania, három perccel később viszont már ő sem tudott segíteni, hiszen egy jobb oldali szögletre tökéletesen robbant be Rácz László és védhetetlenül fejelt a békéscsabai kapu jobb oldalába (0-1). A gól után megélénkült a játék, a Békéscsaba Viczián és Vólent fejesével járt közel az egyenlítéshez, míg a másik oldalon Cipf lőtt fölé nagy helyzetben.

A második félidőt egy újabb hazai fejes nyitotta, ezúttal Gyenti beadását Mikló csúsztatta mellé. A 65. percben jött a hazai egyenlítés, Kovács Kolos szerzett labdát a kaputól 25 méterre, majd a lövése levágódott, Czékus azonban letudott csapni a lehetőségre és Lékai mellett a hálóba lőtt (1-1). Hamar visszavehette volna a vezetést a Kozármisleny, de Gajág fejesét bravúrral védte Uram. A 84. percben emberhátrányba került a Békéscsaba, miután Csató Martin begyűjtötte második sárgáját, azonban ezt már nem tudta kihasználni a Kozármisleny, amely a tabella 2. helyéről folytatja a bajnokságot. A Békéscsaba a bennmaradást illetően három pontra növelte előnyét a Tatabánya előtt.
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐE–HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–1 (0–1)
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion 820 néző
Békéscsaba: Uram – Kuzma (Hursán, 56.), Csató M., Viczián, Mikló – Gyenti, Tóth M. (Kovács K., 62.), Hodonicki, Kővári (Kóródi, 56.) – Harsányi I. (Fazekas L., 84.), Vólent (Czékus, 56.). Vezetőedző: Csató Sándor
Kozármisleny: Lékai – Schuszter (Kiss B., 77.), Vajda (Kozics, 77.), Rácz L. (Gajág, a szünetben), Turi – Horváth D., Major S. – Kócs-Washburn (Debreceni, 62.), Kirchner, Cipf – Horváth P. (Pesti, 62.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Czékus (65.), ill. Rácz L. (25.)
Kiállítva: Csató M. (81.)