Felkészülési mérkőzés: Nem bírt szlovák élvonalbeli ellenfelével az ETO

Újabb edzőmérkőzésen van túl az erősödő ETO FC, a tegnapi napon a szlovák első osztályban szereplő Aranyosmarót volt az ellenfél.

A 9. percben máris előnyhöz jutottak a zöld-fehérek. A próbajátékon szereplő Savic játszott össze Buna Gáborral, aki nagyszerűen centerezett, majd a középen érkező Vingler 8 méterről nagy erővel a léc alá lőtt. 1-0! Nem sokkal később a montenegrói Krivokapic járt túl a Slavik kapus eszén, gyönyörűen tolta el a labdát mellette, de aztán a gólvonalról ki tudták vágni a labdát a szlovákok. Ezt követően kevesebb helyzetet dolgoztak ki a felek. A félidő lefújása előtt néhány perccel Ruisznak kellett bravúrt bemutatnia. Ennyi volt az első félidő, győri vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A sorcsere még nem lett végrehajtva a félidőben, csak a 68. percben, addig azonban megfordította a mérkőzést a szlovák együttes. A 47. percben egy szögletből egyenlítettek a vendégek, majd három perccel később Johnson találatával 2-1-re módosult az állás. A hátrányba kerülést követően hajtottak az ETO játékosai, de nem jött össze az egalizálás, habár erre meg volt többször is az esély. A legnagyobb sansz az utolsó percben adódott, amikor Bumba ugratta ki Huszárt, aki csak centikkel tévedett.

A mérkőzést így az aranyosmaróti csapat nyerte meg 2:1 arányban. Folytatás az ETO számára szombaton a Wolves második csapata ellen.

Felkészülési mérkőzés

ETO FC Győr – FC ViOn Zlaté Moravce 1-2 (1-0)

Dunaszerdahely, MOL Academy. 

ETO FC Győr: Ruisz (Pap 68’) – Buna (Vera 68’), Szujó (Keresztes 68’), Kovács M. (Szépe 68’), Tamás K. (Csontos 68’), Tuboly (Anton 68’), Vingler (Tóth R. 68’), Savic (Hanzli 46’, Lacza 68’), Kiss M. (Mitring 50’, Bumba 68’), Csóka (Hamed 68’), Krivokapic (Morinígo 46’, Huszár 68’). Vezetőedző: Antonio Munoz.

FC ViOn Zlaté Moravce: Slavik – Cerepkai, Gono, Majdan, Svec, Tumma, Johnson, Dubek, Duga, Conka, Mijic. Cserék: Richter, Sula, Dulay, Mondek, Mosko, Brenkus, Starecek, Kolembus, Drozd, Kvocera. 

Gólszerzők: Vingler (9’) ill. Gono (47’), Johnson (50’).

Videó: ETO FC