Felkészülési mérkőzés: Budafoki MTE – Credobus Mosonmagyaróvár 1-1 (0-1)

A Credobus Mosonmagyaróvár harmadik felkészülési mérkőzésén a szintén NB II-es Budafokkal találkozott. A mérkőzést Telkiben rendezték.

Jól kezdte a mérkőzést az MTE, amely több helyzetet is kidolgozott. A 36. percben aztán a vezetés is összejött. Egy remek jobb oldali akció végén Simita beívelését Illés 6 méterről fejelte a kapuba. 1-0. Az 50. percben Horváth Olivér ment el a bal oldalon, középre adását pedig az újonnan igazolt Németh Márió 7 méterről passzolta a kapuba. 1-1. Mosonmagyaróvári szempontból egy DAC elleni vereség és egy Dorog elleni győzelem után döntetlennel folytatódott az edzőmeccsek sora.

A Credobus Mosonmagyaróvár következő felkészülési mérkőzésén, július 9-én az ETO FC Győrt fogadja.

Budafoki MTE – Credobus Mosonmagyaróvár 1-1 (0-1)

Telki, zárt kapuk mögött

Budafok: Oroszi – Margitics, Jagodics, Romic, Kalmár O., Csonka, Adorján, Kovács D., Takács R., Beke, Varga D.

Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Cserejátékosok: Horváth A. (kapus), Bíró, Horgosi, Fótyik, Horváth O., Molnár B., Nándori, Németh M., Greksa, Szűcs Zs., Tischler, Dala, Forrai

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber, Debreceni, Deák, Nagy K., Gáncs, Végh B., Tóth L., Simita, Illés, Nagy Z.

Vezetőedző: Varga László

Cserejátékosok: Slakta, Molnár M. (kapusok), D’Urso, Dezamits, Horváth K., Szabó R., Sajbán M., Borsodi, Buglyó, Papp Sz.

Gólszerzők: Németh M. (50.), ill., Illés (36.)

Varga László: – Egy jó erőkből álló, szervezett csapattal találkoztunk, amely évek óta meghatározó együttese a másodosztálynak. Csináltunk jó dolgokat, és továbbra is arra törekszünk, hogy a játék minden elemét a lehető legtökéletesebbre csiszoljuk a bajnoki rajta.

Csizmadia Csaba értékelése a Budafoki MTE honlapjának: – Elérte a célját a mérkőzés, szinte mindenki játszott legy félidőt és megkapta a meccsterhelést. Kissé fáradtabban mozogtunk, de a felkészülés ezen szakaszában, ez érthető. Egy szervezett csapat ellen játszottunk, nehéz volt megbontani a védelmüket, de így is megvoltak a helyzeteink. Ez biztató a jövőre nézve, hiszen a bajnokságban is biztosan szembekerülnük majd hasonló stílusú riválisokkal.

Forrás: MTE