Elég nehéz elképzelni, hogy nyártól ne legyen NB1-es a Merkantil Bank Liga NB2 jelenlegi listavezetője, a Nyíregyháza Spartacus FC. A szabolcsi együttes a legutóbbi fordulóban egygólos győzelmet aratott Kazincbarcikán, amelynek köszönhetően már csak egy karnyújtásnyira van attól, hogy 9 év után újra élvonalbeli csapata legyen Nyíregyházának.
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
A csakfoci.hu nem olyan régen egy interjút készített a nyíregyházi klub tulajdonosával, Révész Bálinttal. A 69 éves üzletember az elején elmondta, hogy meglepte őt is a csapat idei szereplése, de az is megfordult a fejében, hogy a tavalyi szezont követően végleg kiszáll a nyíregyházi fociból.
,,Az elmúlt években az edzők, vezetők ígértek mindent, aztán amikor nem jöttek az eredmények, mindenki magyarázkodott, az önkritikát hírből sem ismerték. Szerencsére ez már a múlt, végre eljutottunk oda, ahova szerettünk volna és nem kellett meghoznom egy drasztikus döntést. Nem a legszebb búcsú lett volna, ha az NB3-ban hagyom magára a klubot, de az biztos, hogy a mostani lenne az utolsó évem. Örülök, hogy nem így történt. Nagyon sokat köszönhetek a barátaimnak és a feleségemnek, akik a legnehezebb helyzetben is mellettem álltak, támogattak. Nélkülük biztosan nem sikerült volna. A feleségem soha nem kérdezte meg, hogy mennyit költök a focira, de nagyon aggódott értem, mert nem olyan rég még voltak, akik köpködtek és szidtak. Vagy ott van Brekk Jani barátom, aki rengeteg energiát, pénzt áldozott a nyíregyházi futballra, most pedig a fitnesztermét ingyen és bérmentve a csapat rendelkezésére bocsátotta.„
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
TippmixPro – Regisztrálj és fogadj az NB2 mérkőzéseire is!
Révész Bálint hangsúlyozta, hogy mostanra sikerül megtalálnia minden pozícióra a megfelelő embert, akik a tett ígéreteiket betartsák.
,,Az ügyvezetőnk Dankó Gergő, egy fiatal, nagyon ambiciózus szakember, akinek mindenről be kell számolnia. A sportigazgató Fekete Tivadar, akivel már régóta egyeztettem a futballról és azt mondta, adjak neki másfél évet és egy sikeres klubot épít. Nem a levegőbe beszélt, látjuk, hol tartunk. És ott van Tímár Krisztián, aki vezetőedzőként kiváló szakmai munkát végez. Nálunk megszűnt az a gyakorlat, hogy kizárólag az edző igazol, az elmúlt években láttuk, hogy ez hová vezetett, majdnem az NB3-ba. A sportigazgató, természetesen a vezetőedzővel egyeztetve dönt az igazolásokról. Nagyon jó a keretünk, szakmailag és emberileg is, imádom az összes játékosomat.”
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
A szabolcsi klub első embere ezután beszélt a játékosok fizetéséről is, valamint arról, hogy szeretnék megtartani a kulcsjátékosokat a következő szezonra is. Az üzletember szeretne rövid távon egy stabil NB1-es középcsapatot látni Nyíregyházán.
,,Nálunk ebben a szezonban sem emelkedett a büdzsé, biztos vagyok benne, hogy a költségvetés tekintetében nem vagyunk topcsapat az NB2-ben. Jelenleg 2 millió forint a plafon, de az átlag 600 ezer és 1,3 millió között keres. Ezek az alapbérek, ha a csapat jól teljesít, akkor erre jönnek rá különböző bónuszok, és szerencsére mostanában jól szerepelünk. Mindenkit megtartunk, akit szeretnénk. Ezek a gyerekek jól érzik itt magukat. Tudjuk, hogy az NB1 sokkal keményebb, ezért 4-5 meghatározó játékost biztosan igazolnunk kell. Egyre vonzóbbak vagyunk, olyan futballisták is szívesen jönnének hozzánk, akik egy éve még szóba sem álltak velünk. Rövid távon az a célunk, hogy középcsapat legyünk az NB1-ben, nem akarunk liftezni. Tulajdonosként mindig betartottam az ígéretemet, most már lesz egy gyönyörű stadionunk, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy tovább fejlődjünk.”
Az új Nyíregyházi Városi Stadion területén jelenleg is munka zajlik, így egyre biztosabb az is, hogy a Szpari az idei szezont Balmazújvárosban fejezi be. Révész Bálint elárulta, hogy a csapat már a következő szezonban az új létesítményben fogadhatja az ellenfeleket.
,,Jelenleg 95 százalékos állapotban van a stadionunk, az új szezont már ott kezdjük. Szeretnénk egy emlékezetes nyitómeccset rendezni. Lehet, hogy hozunk egy olasz csapatot az NB1-es rajt előtt, de az is elképzelhető, hogyha a szabályok megengedik, a Ferencvárossal játszunk az NB1 első fordulójában.”
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
A Szparit 9 évvel ezelőtt kizárta a Magyar Labdarúgó Szövetség az NB1, méghozzá licenszproblémák miatt, amely akkoriban óriási felháborodást keltett Nyíregyházán. A tulajdonos leszögezte, hogy nem szeretne már a múltra gondolni.
,,Nem akarok már régi sebeket felszakítani. Az biztos, hogy a kizárás utáni 2-3 évben nem az MLSZ volt a kedvenc szövetségem, de én már régen lezártam ezt az ügyet. Csányi Sándor elnök úrral pedig kifejezetten jó a viszonyom. Idén leszek 70 éves, nekem a legszebb születésnapi ajándék lesz a csapattól, ha feljutunk.”
Révész Bálint zárásként a klub jövőbeli terveiről is beszélt, amelyben szerepel a nemzetközi kupaszereplés is.
,,Egyértelmű, hogy az NB1-ben látom a nyíregyházi labdarúgást. A cél, hogy újra olyan hangulat vegye körül a csapatot, mint, amikor legutóbb az élvonalban eredményesen szerepeltünk. Lesz egy 8300-as stadionunk, az a személyes célom, hogy idővel Európába is ki tudjunk lépni. Ha ez megvalósul, ígérem, telt ház előtt fog játszani a Szpari.”
A Nyíregyháza jelenleg 64 pontot szerezve áll az NB2 élén, 7 ponttal megelőzve a 2. helyezett Vasast, és 10 ponttal a 3. helyen lévő ETO-t. A nyírségiek a következő fordulóban újabb lépést tehetnek a bajnoki címért és a feljutásért, bár nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Vasas látogat majd hozzájuk.
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC