Esélylatolgatás. NBII, 2022/2023. 3. forduló

Az idei NB2-es mérkőzéseket Helm András fogja beharangozni. András UEFA A és UEFA YOUTH ELITE A licenccel rendelkezik. Dolgozott NB1-es felnőtt csapattal Zalaegerszegen és az NB2-es Győri ETO-nál, emellett több NB3-as együttest is irányított felnőtt szinten. 21 éve van jelen a magyar labdarúgásban, mint edző. Az utánpótlásban sok éven keresztül dolgozott eredményesen (MTK, Vasas, FTC, Budai FC és most a Dunaújváros szakmai vezetője), aminek köszönhetően az NB1-ben és NB2-ben több, mint 120 játékost ismer, akikkel együtt dolgozott vagy csapatedzésein vagy egyéni képzésein. Meglátásait és véleményét fordulóról fordulóra olvashatjátok majd.


2022.08.14. (vasárnap) 17:30 óra

TISZAKÉCSKEI LC – DIÓSGYŐRI VTK

Ha valaki a bajnokság előtt azt mondta volna nekem, hogy a DVTK csapata 0 ponttal fog a kieső zónában tanyázni 2 forduló után, biztosan megmosolyogtam volna. A DVTK az előző mérkőzésen is fölényben futballozott, de egy szép átlövést követően nem tudtak megújulni és rohantak az eredmény után. Emellett a gyors kontrák ellen nem tudtak mit kezdeni a második félidőben, és 2 nagy lehetősége is volt a vendégeknek. Erre a hazai csapat építhet egyértelműen, ha védekezésüket megszervezik. Ha a vendégek nem tudnak most nyerni, akkor számíthatnak rá, hogy a szurkolók a következő hazai mérkőzés nem tetszésüket fogják kinyilvánítani. Tipp: 0-2


SOROKSÁR SC – AQVITAL FC CSÁKVÁR

A soroksári csapat remekül kezdte a szezont. Magabiztosan játszottak az első 2 fordulóban. Míg a Csákvár csapata remekül használta ki a lehetőségeit. Azt gondolom a hazai csapat fog dominálni a mérkőzésen, és ha győznek, akkor a továbbiakban is az élmezőnyhöz fognak tartozni. Tipp: 2-1


SZOMBATHELYI HALADÁS – ETO FC GYŐR

A hétvége talán legérdesebb mérkőzése lehet. A szombathelyi csapat teljesen átalakult, ugyanúgy ahogy a győriek is frissítettek a játékoskereten. A hazaiak gyorsan építik fel a támadásaikat, gyorsan reagáltak mind a két mérkőzésen az átmenetekre. A vendégek merőben más játékot játszanak, mint tavaly. Kreatívan és bátran cselekszenek a támadó zónában és a pontrúgásaik nagyon veszélyesek. Tipp: 1-1


SZENTLŐRINC – SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

A Szentlőrinc csapata bravúr pontot hozott előző héten az MTK ellen, ami azt bizonyítja, bárkire veszélyesek tudnak lenni hazai környezetben. A szegediek nehezen birkóztak meg előző heti ellenfelükkel, de a végjátékot kifejezetten jobban bírtak, mentálisan és fizikálisan is. A mérkőzést inkább a szegedi csapat tudja majd uralni, de a hazaiak lendületes játéka előre felé veszélyes lehet. Tipp: 0-1


2022.08.14. (vasárnap) 19:00 óra

MTK BUDAPEST – DOROGI FC

Az MTK az előző héten a győzelmet engedte ki a markából, emellett meghatározó játékosuk Németh Krisztián is megsérült, de a hét közepén bizakodóan nyilatkoztak a visszatéréséről. A hazai lelátón ismét többen lehetnek hisz a belépés erre a mérkőzésre is ingyenes lesz, mint az első fordulóban, ami könnyebb vasárnapi programot jelenthet akár családostul is. A vendégek a tabella alján vannak, és komoly erőket kell mozgósítaniuk, hogy akár 1 ponttal is távozzanak a Hungária körútról, habár az MTK védelme zavarba hozható. Tipp: 3-1


GYIRMÓT FC GYŐR – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

A gyirmóti csapat repülőrajtot vett, ezzel is jelezve a csoportnak, hogy idén is komolyan kell őket venni. 2 forduló alatt 8 gólt rúgtak, ami mutatja, hogy a támadásokban nagyon veszélyesek. Emellett minden csapatrészből volt már gólszerzőjük. A vendégek az előző fordulóban 6 gólt szereztek, ezzel javították az első fordulóban lévő fiaskót. Jó mérkőzés lesz. Tipp: 3-2

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – BUDAFOKI MTE

A hazai csapat nagyarányú vereséget szenvedett idegenben, ami megviselhette a játékosok önbizalmát. A Budafok pontot szerzett, de most már a 3 pontra fognak hajtani. Mind a két csapat ellen sok helyzetet dolgoznak ki az ellenfelek, amelyik jobban tud az eddigieknél koncentrálni hátul az a csapat jöhet ki győztesként, ebből a párharcból. Tipp: 1-1


PÉCSI MFC – CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

A pécsi csapat 4 ponttal a 4. helyen van és stabil játékot nyújtott. A Mosonmagyaróvárnak az élet az első fordulóban sérelmezett dolgokat most visszaadta, emellett nagyon szervezetten igyekeznek focizni ebben az osztályban is.  A hazai csapatot esélyesebbnek látom, mellettük szól a rutin, de a frissen feljutók lendülete mindig veszélyes lehet. Tipp: 1-1


FC AJKA – HR-RENT KOZÁRMISLENY

 Két 3 pontos csapat fog találkozni Ajkán. A különbség a két csapat között, hogy az egyik legutóbb nyerni tudod, míg a másik vereséget szenvedett. A vendégek kerete megfelelőnek tűnik a célok eléréséhez, de ehhez pontokat kell szerezniük idegenben is, nem elég csak otthon győzni. A hazaiak stabilan NB2-es csapatnak számítanak már, de idén egy kicsit akadozik a játék és a szerencse sem az ő oldalukon van. Tipp: 0-1


BFC SIÓFOK – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

A siófokiak bravúr után vereséget szenvedtek idegenben. A teljesítményük még hektikus, de tavaly is bizonyítva volt, hogy a vezetés és a csapat képes meglepetést elérni. A Nyíregyházát minden évben a titkos feljutásért küzdők között tartják számon, ennek ellenére 0 ponttal állnak az utolsó helyen. Pontokra van szüksége, hogy elinduljon felfelé. Tipp: 1-1