Elkezdte a felkészülést az NB2-re a BVSC-Zugló

Elkezdte a felkészülést a nemzeti másodosztály 2023/2024-es szezonjára a BVSC-Zugló csapata. A fővárosi gárda az egyetlen feljutó az NB3-as bajnokok közül, hiszen miután megnyerte a harmadosztály Keleti csoportját, egy osztályozós párharcot kellett vívnia a Szentlőrinc csapata ellen és végül 2-1-es összesítéssel sikerült túljutnia a baranyai csapaton is.

A tavalyi szezonban minden sorozatot figyelembe véve 43 alkalommal lépett pályára a BVSC-Zugló csapata, és ezeken a mérkőzéseken a következő volt a mérleg: 35 győzelem 7 döntetlen 1 vereség. A bajnokságot és az osztályozót veretlenül hozta le a zuglói gárda, míg a MOL Magyar Kupában a 3. fordulóig jutott és az NB1-es Kisvárda jelentette számára a végállomást.

A játékosok két hét pihenőt kaptak, majd a tegnapi nap folyamán már edzésre jelentkeztek a BVSC Szőnyi úti Stadionjában. A szakmai stábban nem történt változás, így továbbra is Urbán Flórián irányítja a gárdát.

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, futballozó emberek, amerikaifocizó emberek és szöveg

A klub hivatalos Facebook oldalának közlése szerint, az első edzésen a futáson volt a hangsúly és már a labda is előkerült. A keretben történő változásokról és a megfogalmazott célokról csak később ad tájékoztatást a klub vezetősége.

Lehet, hogy egy kép erről: 9 ember, amerikaifocizó emberek és futballozó emberek

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, amerikaifocizó emberek és futballozó emberek

fotók: https://www.facebook.com/search/top?q=bvsc-zugl%C3%B3%20labdar%C3%BAg%C3%B3%20szakoszt%C3%A1ly

Mint azt korábban megírtuk, hogy a BVSC 29 éves támadója, Kelemen Patrik lett az NB3 Keleti csoportjának legjobb játékosa a szurkolók szavazatai alapján. Gratulálunk!

A másodosztály sorsolása hamarosan megtörténik az MLSZ közlése szerint. A bajnokságban 18 csapat vesz részt és az első fordulót majd 2023. július 30-án játsszák a csapatok.