A Kolorcity Kazincbarcika a Soroksárt fogadta a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában.
A Soroksár nagyon korán vezetést szerzett, miután Vincze tökéletes beadását Lovrencsics Balázs fejelte a hosszúba (0-1). A fővárosiaknál debütáló Radnóti Dánielnek több védeni valója is akadt, először Makrai lövését védte a rövidnél, majd Herjeczki csavarását is megfogta, de a legnagyobb védést Kártik fejesénél kellett bemutatnia.
A második félidő ismét Radnóti-bravúrt hozott, Bódi lapos lövését a kapufára ütötte a fiatal kapus, majd az 59. percben behozta Pethő Bencét Erős Gábor, aki rögtön kiegyenlített fejjel Bódi szöglete után (1-1). Azonnal fordíthatott volna a borsodi alakulat, de Makrai tekerése kevéssel elkerülte a bal alsót. A 66. percben nagy esélyt kapott a fordításhoz a Kazincbarcika, Németh ugyanis a labda helyett Ramos lábát rúgta el, így tizenegyeshez jutott a hazai csapat. A büntetőt Bódi Ádám higgadtan a jobb alsóba vágta (2-1). A folytatásban Radnótinak két bravúrt is be kellett mutatnia, előbb Makrai lövését, majd Bódi szabadrúgását hárította, ezt pedig elöl is kamatoztatták a fővárosiak, Gálfi lőtt szép gólt 18 méterről (2-2). A Kazincbarcika mindent megtett a győzelemért, az első meccslabda Pintér visszagurítása után Lucasé volt, Radnóti viszont bravúrral hárított, a duplázást pedig Ramos lőtte az égbe. A hosszabbításban viszont nem maradt el a dráma, Lajcsik kapott nagy labdát a tizenhatoson belül és a hosszúba lőtte a KBSC győztes gólját (3-2).

Győzelmével a Kazincbarcika kihasználta a Vasas vereségét és visszavette a második helyet a tabellán.
MERKANTIL BANK LIGA, 27. FORDULÓ
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–SOROKSÁR SC 3–2 (0–1)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 1000 néző. Vezette: Sipos Tamás (Bertalan Dávid, Dobos Dávid)
KAZINCBARCIKA: Dojcsák – Baranyai N., Polgár K. (M. Ramos, 59.), Kristóf M., Lajcsik – Varga J., Lucas, Kártik – Bódi Á., Makrai G. (Pintér Á., 74.), Herjeczki (Pethő, 59.). Vezetőedző: Erős Gábor
SOROKSÁR: Radnóti D. – Nagy O., Króner (Kékesi, 64.), Say, Vincze Á. – Vass Á. (Bagi Á., 71.), Németh E. – Szabó Sz. (Gálfi, 71.), Köböl, Kundrák (Dobos Á., 87.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Pethő (59.), Bódi (67. – 11-esből), Lajcsik (90+4.), ill. Lovrencsics B. (2.), Gálfi (79.)