Elképesztő feltámadás, a Budafok 0-3-ról mentett pontot Mezőkövesden

Csertői Aurél érkezésével megtáltosodott a Mezőkövesd, amely a szezonban szintén már edzőváltáson átesett Budafokot fogadta. A 13. percben megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, egy jobb oldali szögletre érkezett jó ütemben Zvekanov és csúsztatott a hálóba (1-0). A középkezdés után azonnal betalált megint a Kövesd, Cseri beadására középen Szalai József robbant be és lőtt négy méterről a kapuba (2-0). A Budafok a folytatásban távoli lövésekkel próbálkozott, de ezek Juhásznak nem jelentettek gondot.

A második félidő nyolcadik perce egy nagyszerű matyóföldi támadást tartogatott, melynek végén Bartusz Dániel a jobb szélen átemelte Horváthot és háromra növelte a hazai vezetést (3-0). Hamar jött a negyedik mezőkövesdi gól is, ezt azonban les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 67. percben viszont a Budafok szerzett gólt, méghozzá érvényeset: Zuigeber szépen továbbított Elekhez, aki kapásból a hosszúba lőtt (3-1). Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Zuigeber a jobb alsóba passzolt (3-2). A végén pedig a dráma sem maradhatott el, a 90+3. percben egy hosszú felívelést Rétyi bólintott a földre, ami végül a bal alsóban kötött ki (3-3), így a Budafok bravúros pontmentéssel törte meg a Mezőkövesd hibátlan mérlegét a Csertői-érában.

kép: NSO

Mezőkövesd 3–3 Budafok (2–0) gól: Zvekanov 13′, Szalai 14′, Bartusz 56′, ill.: Elek 67′, Zuigeber 80′, Rétyi 90+3′

Mezőkövesd, Városi Stadion Vezette: Lovas László (Horváth Róbert, Vrbovszki Pál)

Nézőszám: 400

Mezőkövesd: Juhász I. – Horváth K. (Harsányi, 90.), Zachán, Bora, Kállai K. – Cseri (Krausz, 53.), Zvekanov, Vajda S., Varjas – Szalai J. (Cibla, 73.), Bartusz (Bányai 73.). Vezetőedző: Csertői Aurél

Budafok: Horváth A. – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár (Horváth O., 62.) – Merényi (Rétyi, 72.), Németh M. (Zuigeber, a szünetben), Sztojka, Szűcs P., Kun B. (Kovács D., 21.) – Vasvári (Elek B., a szünetben). Megbízott vezetőedző: Nikházi Márk