Megvan az NB II-ben zsinórban harmadik idényét kezdő BVSC-Zugló vezetőedzője, Csábi József helyét Dragan Vukmir veszi át.
Vukmir játékosként a Ferencváros, a DVSC, a Honvéd és az MTK csapataiban is játszott Magyarországon, míg edzőként a Bicske után az NB II-ben Szegeden, Diósgyőrben és Siófokon dolgozott, legutóbb pedig a szerb másodosztályban a Radnicki Mitrovicánál dolgozott.

A BVSC klubfilozófiájához hozzátartozik az utánpótlás-nevelés, így ez fontos cél lesz az új vezetőedzővel is – Szeretnénk, hogy az U19-es bajnokcsapatunkból is minél több fiatalt sikerüljön beépíteni a felnőtt együttesbe. Azonban e mellett a bajnokságban is komoly céljaink vannak. Az elvárásunk, hogy a tabella első felében zárjunk, valamint, hogy támadóbb focit játsszon a csapat. Örülnénk, ha a meccseinken minél több szurkoló lenne, de ehhez elengedhetetlen az is, hogy látványos mérkőzéseink legyenek. mondta Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.
Szép kihívás előtt állok és nagyon tetszett az a koncepció, amelyet a vezetőség felvázolt. Szeretnék én is előre lépni a klubbal, mert azt látom, hogy van a csapatban még potenciál. Jól ismerem az NB II mezőnyét, így tudom, hogy mire számíthatok, illetve sok fiatallal dolgoztam már korábban, úgyhogy ez a cél is fontos számomra. Bízom bennük és partner vagyok a közös munkában, ha ők is jól dolgoznak, teljes erőbedobással. Szeretem a támadó és dinamikus focit, ezt szeretném megvalósítani itt a BVSC-nél is. Ehhez még hiányposztokra kell igazolnunk pár játékost, de már nagyon várom a jövő heti kezdést – nyilatkozta Dragan Vukmir a BVSC honlapjának.
A szerb szakember jövő héten a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen debütál a sárga-kékek kispadján, akik a felkészülés során a Fehérvár, a Csákvár, a Siófok, a Komárom, a Mezőkövesd és a TFSE ellen is megmérkőznek.