Czékus gólja döntött, a kiesőzóna felé taszította az Ajkát a Békéscsaba

Alsóházi csapatok feszültek egymásnak vasárnap, ugyanis a 14. helyezett Békéscsaba a 13. helyen álló FC Ajka otthonába látogatott.

Az első helyzet a 10. percben Doncsecz előtt adódott, azonban Uram leért a 11 méterről leadott lövésre. Nyolc perccel később Kovács Nikolasz a másik oldalon egy távoli bombával jelentkezett, de a kaput elkerülte a kísérlet. A 27. percben egy szöglet után Czékus érkezett a lecsorgóra, amit 17 méterről mellé lőtt, a másik kapu előtt pedig Szarka fejesét Uramnak kellett védenie. A második félidő rémálomszerűen indult az Ajkának, hiszen Tar egy becsúszásért sárga lapot kapott, majd Harsányival szólalkozott össze, így megkapta második sárga lapját is és a kiállítás sorsára jutott. Az emberelőnyben játszó Békéscsaba gyorsan gólelőnybe is kerülhetett volna, de Viczián fejesét Horváth Dániel kivédte, majd Harsányi távoli lövését is kiszedte a jobb sarokból. A 76. percben szöglettel jöhettek a csabaiak, amely Szarka kezét érintette, Iványi Gábor pedig tizenegyest ítélt a vendégeknek. A tizenegyest Czékus kíméletlenül a kapu bal oldalába vágta (0-1). A Békéscsaba támadója egy hete a Kozármisleny ellen az egyenlítőgólt szerezte meg, ezúttal három pontot ért a találata, amellyel a Békéscsaba megelőzte az Ajkát és továbbra is 4 pont az előnye a kiesést jelentő 15. helytől, azonban az Ajka csak 2 pontra van a kiesőzónától.

kép: VEOL

FC AJKA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 0–1 (0–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, 500 néző

Ajka: Horváth D. – Kovács N., Tar, Jagodics B., Szabó B. – Kopácsi (Csizmadia Z., 73.), Tóth G. – Doncsecz (Major G., 62.), Sejben (Babos, 73.), Borsos (Kenderes, 52.) – Szarka Á. Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Békéscsaba: Uram – Kuzma, Viczián, Fazekas L., Kővári (Ferencsik, 85.) – Gyenti, Hodonicki, Tóth M. (Kovács K., 70.), Mikló (Kóródi, 70.) – Harsányi I. (Vólent, 79.), Czékus. Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Czékus (76. – 11-esből)