Csillagos ötössel indult a hét Kispesten, a Honvéd lelépte dobogós ellenfelét

A Budapest Honvéd a Kozármislenyt fogadta a Merkantil Bank Liga 18. fordulójának zárómérkőzésén.

A Honvéd végig uralta a mérkőzést és Medgyes góljával már a 14. percben vezetést szerzett, a kispestiek támadójának lövését elsőre még védte Lékai, de az ismétlés már a kapu közepében kötött ki (1-0). A 29. percben másodszor is beköszöntek a hazaiak, egy szögletvariáció után Holman emelt középre, Ihrig-Farkas pedig a kapu bal oldalába fejelt (2-0). A félidő hajrájában akadtak még Ihrig-Farkas előtt lehetőségek, de Lékai védett. A második félidőt Szabó Alex bombája nyitotta, ismét védett a kozármislenyi kapus, de a 62. percben ő is tehetetlen volt: Bévárdi ívelt a hosszúra egy szögletet, amit Szabó Ihrig-Farkashoz fejelt, a támadó pedig közelről bebólintotta a harmadik kispesti gólt (3-0). A Kozármisleny hamar egy kapufával válaszolt, de a következő gólt is a Honvéd szerezte, a debütáló Kántor Kevin Bévárdi szögletét csúsztatta a hosszúba csereként beállva (4-0). Két perccel beállította a végeredményt a Honvéd, Bévárdi lépett meg a jobb szélen, beadását pedig a Kántor elől menteni próbáló Átrok a saját kapujába lőtte (5-0).

kép: NSO

A Kozármisleny is a harmadik helyre csúszott vissza, míg a Honvéd két pontra megközelítette vasárnapi ellenfelét, az FC Ajkát.

Videós összefoglaló itt

kép: 1909foto.hu

BUDAPEST HONVÉD FC–HR-RENT KOZÁRMISLENY 5–0 (2–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 1853 néző. Vezette: Molnár Attila (Bornemissza Norbert, Nagy Viktor)
Honvéd: Tujvel – Szabó A., Baki, Csonka B. – Bévárdi, Somogyi Á. (Szamosi, 77.), Holman (Pekár I., 68.), Hangya – Pinte (Kántor K., 81.), Ihrig-Farkas (Farkas B., 77.), Medgyes Z. (Vernes, 81.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Kozármisleny: Lékai – Kiss B., Gajág (Vajda R., 70.), Rácz L., Turi – Horváth D., Major S. (Átrok, a szünetben) – Cipf (Horváth P., 77.), Kirchner (Lacza, 70.), Debreceni Z. (Kócs-Washburn, a szünetben) – Pesti. Vezetőedző: Pinezits Máté

Gól: Medgyes Z. (14.), Ihrig-Farkas (29., 63.), Kántor K. (87.), Átrok (89. – öngól)