Csertői Aurél marad a Honvéd vezetőedzője

A Merkantil Bank Liga NB2 legutóbbi kiírásában a 9. helyen végző Budapest Honvéd csapata hivatalosan is bejelentette, hogy a következő szezonban is Csertői Aurél fogja irányítani a gárdát a másodosztályban.

fotó: Budapest Honvéd FC

Csertői Aurél az előző szezon őszén, 2023 novemberében vette át a Budapest Honvéd első csapatának irányítását. Akkortájt nagyon rossz helyzetben volt a kispesti együttes, mivel csak a másodosztály 13. helyén álltak, ráadásul eléggé közel voltak a veszélyzónához.

A Merkantil Bank Liga NB2 15. fordulójában, az Ajka elleni 1-0-s hazai sikerrel debütált a fővárosi együttes kispadján, és sikerült hamar megtalálnia a közös hangot a játékosokkal. Az idény további részében 28 pontot szerzett a csapat a bajnokságban, amely a kilencedik helyre volt elég a szezon végén.

fotó: Budapest Honvéd FC

,,Csertői Aurél nehéz időszakban vette át a csapat irányítását és nehezítette a dolgát, hogy nem engedhettünk abból sem, hogy klubunk számára kiemelt fontosságú feladat a fiatalok fejlesztése és beépítése. A célunk, hogy a következő szezonban stabil csapatunk legyen, hogy eredményesen futballozzunk és építeni tudjunk az akadémiánk értékeire, akik mellett persze rutinra is szükség lesz a pályán." - mondta a bejelentést követően Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

A fővárosi piros-fekete együttes az 58 éves szakemberrel együtt elkezdte a felkészülést a 2024/2025-ös szezonra.