Cipf Dominik is Ajkán folytatja

Az FC Ajka bejelentette Cipf Dominik érkezését.

A 24 esztendős szélső 2018-ban debütált a Honvédban az NB I-ben, ahol összesen 18 élvonalbeli bajnokin bizonyíthatott. A 2019-20-as szezonban két meccsen már pályára lépett az Ajkában a bakonyiak Honvéddal kötött kooperációs szerződésének jóvoltából, ám a COVID miatt félbeszakadt a bajnokság, így sok játéklehetőséghez nem jutott. Ezt követően Siófokon szerepelt két ízben is, összesen 10 találatig jutott a Balaton partján a másodosztályban, majd a Vasashoz szerződött, ahol előbb bajnok lett az NB II-ben, majd 2022 őszén megszerezte pályafutása első NB I-es gólját. Cipf ezt követően Tiszakécskére igazolt, az előző idényt pedig a Kozármislenynél töltötte.

kép: FC Ajka