A Merkantil Bank Liga 36. fordulójában, a Nyíregyháza Spartacus fogadta a rivális DVTK csapatát Balmazújvárosban. A parázs hangulatú mérkőzés első félidejében mindkét együttes próbálkozott, nagyon izgalmasan alakult a meccs, de végül gólnélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második játékrész diósgyőri dominanciával indult. Aztán egy szöglet után, vezetést szerzett a Nyíregyháza Novák Csanád fejesével. A miskolciak nem adták fel, sőt ezt követően még inkább ők irányítottak. A nagy DVTK fölénynek aztán meg lett az eredménye, bár kellett hozzá az egyébként jó teljesítményt nyújtó Hegedűs hibája is. Lukács beadását elszámította a nyíregyházi kapus, Bárdos Bencének pedig üres kapura már nem volt nehéz dolga. Egyenlített tehát a bajnok, de a fordításra már nem maradt elég idő, így osztozkodtak a pontokon a csapatok. Összességében elmondható, hogy mindkét fél odatette magát, mind a pályán, mind pedig a lelátón.
Merkantil Bank Liga 36. forduló
Nyíregyháza Spartacus – DVTK 1-1 (0-0)
Balmazújváros 1700 néző, Játékvezető: Görög Márió (Bertalan Dávid, Sinkovicz Dániel)
Nyíregyháza: Hegedüs – Csősz, Gál, Gengeliczki, Nagy B., Sigér (Kiss 83.) , Vass P.,Pekár (Gresó 65.), Pataki (Farkas B.65.), Kovácsréti(Szerető 73.), Novák (Adamcsek 83.)
sportigazgató: Fekete Tivadar
Diósgyőr: Danilovic – Farkas D., Bárdos, Bokros(Gera 71.), Viczián, Bényei,(Illés 81.) Holdampf, Koman (Medgyes 61.), Obounet (Könyves 71.), Lukács, Lőrinczy (Szűcs 81.)
vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Kép: Nyíregyháza Spartacus FC
Értékelések