A Vasasban folytatja pályafutását Pávkovics Bence

Az NB2-ben szereplő Vasas FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta az amerikai másodosztályban (USL Championship) szereplő El Paso Locomotive magyar védőjét, Pávkovics Bencét. A 26 éves belsővédő a klub közlése szerint 2026 nyaráig kötelezte el magát Angyalföldön.

fotó: http://vasasfc.hu

A pályafutását Mohácson kezdő, majd a Pécsett és az MTK-nál is megfordult Pávkovics Bence 18 évesen a baranyaiaknál mutatkozott be a felnőttek között, majd a 2015–2016-os idényre Újpestre került, mellyel Magyar Kupát nyert, majd 2018-ban igazolt Debrecenbe, ahol négy év alatt 73 NB I-es bajnoki mellett négy Európa-liga selejtező mérkőzésen és 14 Magyar Kupa találkozón kapott lehetőséget.

HAON - Egy álom vált valóra

fotó: http://dvsc.hu

A középső védőként és védekező középpályásként is bevethető 26 esztendős labdarúgó tavaly nyáron vált szabadon igazolhatóvá Debrecenben, de csak télen talált magának csapatot, az amerikai másodosztályban (USL Championship) szereplő El Paso Locomotive-ot, melynél 21 mérkőzésen szerepelt, 1890 játékperce pedig a második legtöbb a csapat jelenlegi keretében.

NB II: fél év után hazatért Amerikából Pávkovics Bence - NSO

fotó: http://nemzetisport.hu

A korábbi utánpótlás-válogatott Pávkovics 2019-ben a magyar válogatott Azerbajdzsán és Wales elleni Európa-bajnoki-selejtezőire készülő bő keretbe is meghívást kapott, de még nem mutatkozott be Marco Rossi csapatában.

MLSZ központ - U19: vereség a második játéknapon

fotó: http://mlsz.hu

„Nagy Miklós sportigazgató hetekkel ezelőtt felvázolt egy olyan, számomra szimpatikus tervet, ami miatt eldöntöttem, hogy a Vasashoz szeretnék igazolni. Pénteken érkeztem haza Amerikából, szombaton reggel már a csapattal edzettem. Nagyon pozitív légkör fogadott, az öltöző pedig nem volt ismeretlen számomra, hiszen korábban együtt futballoztam már több játékossal is, mindenki nagyon barátságos volt és segítőkész. Úgy gondolom, hogy a szavak helyett inkább a pályán nyújtott teljesítményemmel szeretnék bizonyítani klubnak és a szurkolóknak, mert egyértelmű célom az, hogy a csapattal megnyerjük a bajnokságot és visszatérjünk az NB I-be. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez sikerüljön!” fogalmazott Pávkovics Bence a Vasas FC hivatalos oldalának tett interjújában.

Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója is nyilatkozott a klub honlapján.

„Játékoskeretünk jelenlegi helyzetében feltétlenül szükségünk volt egy gyors, jól fejelő belső védőre, akit Bence személyében találtunk meg. Nehezítette a dolgot, hogy az USA-ból kellett hazahozni, de a szerződésében szereplő vételi opció ezt lehetővé tette. Bence rendelkezik a posztjához szükséges védő erényekkel, emellett jó személyiség és a megfelelő korban van. 2026. június 30-ig szóló szerződést kötöttünk vele”

A fővárosi klub eddig nem kezdte valami jól az NB2-es bajnokságot, hiszen 4 forduló elteltével csak a 12. helyet foglalja el a tabellán. A legutóbbi fordulóban a PMFC otthonában játszott egy 0-0-ás döntetlent.

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember, futballozó emberek és szöveg