A Kozármisleny leigazolta a 2007-es születésű Juhász Pétert a Vasas II-től, aki 10 NB III-as meccsen játszott az előző idényben.

“Péter pécsi fiatalember, aki már többször is eltöltött nálunk 1-1 hetet ismerkedés céljából. Rendkívül jó, motivált személyiséggel megáldott játékos, aki tehetséges futballista is, ezért klubunk potenciált lát benne. Első körben azonban úgy láttuk, hogy előnyére válna, ha most még az NB III-ban gyűjtögetné a játékperceket, a PEAC-nál pedig komoly szerep hárulhat rá. Bízunk benne, hogy fejlődése töretlen marad és minél hamarabb NB II-es keretünket erősítheti majd” – nyilatkozta Magyar Márk, klubigazgató a Kozármisleny honlapjának.
Juhász a szezont azonban nem Kozármislenyben, hanem az NB III-as PEAC-nál tölti kölcsönben.
Szintén átigazolási hír a Kozármisleny háza tájáról, hogy a Honvédtól télen kölcsönvett Kocsis Gergely kölcsönben távozott a klubtól, új együttese, a Putnok FC pénteken jelentette be a játékos érkezését.
A tavaly kooperációs szerződés keretein belül megszerzett Pesti Zoltán most már a szezont teljes kölcsönben tölti a Kozármislenynél, a fiatal támadó Paksról érkezett.