A Siófok ellen kezd hazai környezetben a Nyíregyháza

A Merkantil Bank Liga küzdelmei elkezdődnek, azaz folytatódnak a 2023/24-es szezonnal. Az első forduló vasárnap lesz, ekkor három mérkőzést 17:30-as kezdettel rendeznek, míg a többi összecsapás este 7 órakor kezdődik. A három korábban kezdődő meccs közül az egyik a Nyíregyháza-Siófok találkozó lesz, aminek még a balmazújvárosi stadion ad otthont.

Fotó: Nemzeti Sport

A nyíregyháziak csapata azt gondolom, mindenféleképpen erősödött a tavalyihoz képest. Éles váltás, de a tavalyi osztályozós helyezés után könnyen lehet, hogy idén a dobogóért is harcban lesz a Szpari. Persze nem lehet pusztán az igazolásokból jóslatokba bocsátkozni, mindenesetre az NB2 egyik legerősebb keretét hozta össze a Nyíregyháza Spartacus. Kemény felkészülés van a csapat mögött, jó esélyekkel vágnak neki a bajnokságnak.

A vendégek is igazoltak nagyon jó játékosokat, de 11-en (!) távoztak, többek között a tavaly 10 gólt szerző csatár, Farkas Balázs is. A felkészülés sem sikeredett jóra a Balaton-partiaknak, hiszen az NB1-es, illetve NB2-es gárdáktól vereséget szenvedtek, győzni csupán az alsóbb osztályokban futballozó csapatok ellen sikerült.

Az egymás elleni mérleg a másodosztályban kiegyenlített. 6 siófoki győzelem mellett, 4 döntetlen, és 5 nyíregyházi siker szerepel.

Videó: Nyíregyháza Spartacus FC